A távértékesítés szabályai az unión belül (2. rész)

Cikksorozatnak kettős célja van, egyrészt a nem adóalanyok felé történő értékesítések (szolgáltatásnyújtások) szabályainak áttekintése, valamint a digitalizációról szóló sorozatban többször hivatkozott 2021-ben bevezetett e-kereskedelmi csomag bemutatása.

A távértékesítés szabályozása az Unió 2021. július elsejével életbe lépő e-kereskedelmet szabályozó csomagja révén jelentős mértékben megváltozott. Ahhoz, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályok természetét jobban megértsük érdemes egy kitérőt tenni a 2021. július elsejét megelőző szabályozás megismerésére. Ennek nem csupán historikus okai vannak, de ahogy azt már korábban említettem a 2025-2028-ban érkező változások sok tekintetben a 2021-es szabályok kiterjesztését fogják jelenteni a gazdaság újabb területeire (saját áru mozgatása, elektronikus piacterek, szálláskiadás, egyablakos ügyintézés, import-értékesítések), így jobban érthetővé válik a gazdaság érdekelt szereplői milyen változásokra számíthatnak a jelenleg követett gyakorlathoz viszonyítva.

Fontos az elején leszögezni, hogy amikor távértékesítésről beszélünk, akkor ez nem csupán a magánszemélyeknek történt értékesítést jelenti, hanem olyan adóalanyok megrendeléseit is, amelynek során az adóalany, adójogi státuszából eredően nem tudja a fordított adózás mechanizmusa révén az adót saját országában megfizetni. Ilyen speciális adózói körben tartoznak az alanyi adómentes adózók, a kizárólag tárgyi adómentes tevékenységet végző adóalanyok, különleges jogállású mezőgazdasági termelők vagy a nem adóalany jogi személyek. Közös ebben az adózói körben, hogy nem rendelkeznek közösségi adószámmal, így a feléjük irányuló értékesítésekre nem alkalmazhatóak az adómentes Közösségen belüli értékesítés szabályai, az értékesítőnek kell azt megfizetnie.

2021 július elsejét megelőzően a távértékesítőnek, ha saját országa szerinti adózást akarta alkalmazni a távértékesítés során két értékhatárra kellet figyelemmel lennie, egy 35,000 eurós és egy 100,000 eurós küszöbre. Amennyiben adott országba irányuló értékesítése tárgyévben illetve azt megelőző adóévben ez alatt a küszöb alatt maradt, akkor alkalmazhatta saját országának adómértékét. A 2004-ben, illetve azt követően csatlakozó országok tartoztak a 35,000 eurós körbe, míg a régi tagállamok a 100,000 eurós körbe. A küszöböt országonként kellett vizsgálni, az hogy az egyik országban az adózó átlépte a határértéket nem befolyásolta a másik országba irányuló értékesítését. Az értékhatárok átszámítása a csatlakozáskor érvényes árfolyam figyelembevételével történt, hazánk esetében ez 8,5 millió forintnak felelt meg.

A főszabály azonban az volt – és az mai is -, hogy a távértékesítés során a rendeltetés országában van a teljesítési hely, és a rendeltetés országának adómértékét kell alkalmazni az ügylet során, tehát a távértékesítőnek be kellett jelentkeznie a megrendelő országába. A fenti szabályok (értékhatárok) inkább kivételként voltak alkalmazandóak. A szabályozás lehetővé tette – sok magyar adóalany örömére -, hogy ne csak az értékhatár átlépése esetén jelentkezhessen be a célország adórendszerébe, hanem önkéntes alapon is. Ez logikus volt magyar adóalanyok esetén tekintve, hogy az Európai Unióban hazánkban a legmagasabb az általános áfa-kulcs. Amennyiben a magyar adóalany így döntött, akkor a választásától két évig nem térhetett el illetve, ha a küszöb átlépése miatt kellett adóregisztrációt csináltatnia akkor 15 napja volt a bejelentés megtételére.

Amennyiben a távértékesítés harmadik országból történt, akkor a termék indulási helye, az az ország volt, ahol a terméket az Unióba importálták, így annak az országnak a szabályai szerint kellett eljárnia a harmadik országos adóalanynak.

A távértékesítés szabályai nem voltak alkalmazhatóak használt ingóságokra, új közlekedési eszközre, jövedéki termékre, valamint fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítésre.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.