A termékdíj-fizetés új szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2008-tól átláthatóbbá válik a termékdíjjal kapcsolatos eljárás, mivel a termékdíj bevallása, befizetése, kiszabása, visszaigénylése, ellenőrzése és adók módjára való behajtása is egy hatósághoz, a vámhatósághoz kerül. Az Adó szaklap 14-15. számában Bartos Gyula hívja fel figyelmet az új szabályokra.

Magyarországon az 1995. évi LVI. törvény értelmében 1996 óta termékdíj-fizetési kötelezettsége áll fenn a környezetet vagy annak valamely elemét terhelő, illetve veszélyeztető termék előállítójának, behozójának, valamint forgalmazójának. A cél a környezet káros terhelését csökkenteni, a szabályrendszer által kínált alternatívák igyekeznek a hulladékok keletkezését csökkenteni, a keletkezett hulladékok által okozott környezetkárosítás hatásait mérsékelni.

Miért a vámhatóság?
A módosítás indoka, hogy a vámhatóság hatékonyabban képes ellátni a termékdíj beszedését, mivel egyfelől az adóhatósághoz képest a termékek termékdíjköteles minőségének megállapítására szélesebb jogosítványokkal rendelkezik, másfelől a termékdíjköteles termékek jelentős hányada import útján kerül Magyarországra, így a vámeljárás során a vámhatóság már eleve kapcsolatba kerül velük.

Egyszerűbb és gyorsabb adminisztráció
Ezentúl a termékdíj-fizetési kötelezettségről szóló bevallás benyújtása és a termékdíj megfizetése a vámhatósághoz történik, de a jelenlegi bevallási rend logikai alapjai nem változnak, azaz megmarad a nettósítás és a visszaigénylés jelenlegi rendszere, de már az új hatóság intézkedései mellett. Ezzel egyidejűleg megszüntethető a beszámolás kötelezettsége a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felé, amely az adminisztrációs terheket csökkenti. A bevallás egységesített informatikai háttérrel, 2010-től minden érintett számára elektronikusan válik kötelezővé. Az elektronikus adatszolgáltatás az adatfeldolgozás és a folyamatba épített ellenőrzés könnyítését szolgálja. A hasznosítás koordináló szervezethez csatlakozott kötelezettek túlnyomó többsége jelenleg is elektronikusan szolgáltat adatot a koordináló szervezetnek, így az elektronikus adatszolgáltatásra való teljes áttérés várhatóan nem okoz majd fennakadást.
Az elektronikus ügyintézés előnyeit akkor lehet a kötelezettek által valóban előnyként biztosítani, hogy ha a hatóság az ügyintézéshez szükséges formai követelményekhez elektronikus segítséget nyújt. A KT08-as elektronikus nyomtatványcsomag adatlapjainak 50 százaléka a tevékenységhez szükséges egyéb információs lapokat tartalmazza. Az egyéb ügyintézéshez szükséges adatlapokat szintén lehetőség van elektronikusan az ügyfélkapun beküldeni a vámhatóság részére. Előny mindkét oldalon, mert nem kell kézírással bíbelődnie a hatóságnak, a vonalkóddal ellátott nyomtatott lapok elektronikus beolvasása időben és költségben is jóval hatékonyabb és kezelhetőbb, mint a kézírás vagy a beadványonként eltérő forma és tartalom. Az előre biztosított elektronikus nyomtatványok egységes szerkezetben és formában szabadon elérhető kitöltőprogrammal biztosítják az ügyintézéshez szükséges tevékenységek támogatását.

A bevallás módja
A bevallások döntő többsége elektronikus bevallás a központi ügyfélkapu használatával, azonban a jogszabály 2010-ig átmenetileg mentességet ad a 10 ezer forint alatti kötelezettséggel rendelkezőknek az elektronikus bevallás alól, de ők a papíralapon történő bevallásukat az ABEV/EBEV okmánykitöltővel kitöltve, de nyomtatott és vonalkóddal ellátott formában tehetik meg. A nyomtatványcsomaghoz díjmentesen a vámhatóság internetlapjain a http://vam.gov.hu cím alatt lehet majd 2008-tól hozzáférni. A KT08-as névre keresztelt nyomtatványcsomagba minden szükséges teendőt integráltak, így az ügyfelek egy csomag használatával minden termékdíjjal kapcsolatos ügyet elektronikusan el tudnak intézni. A vámhatóság a kötelezetteket VPID és GLN számokkal azonosítja, ezért ezek rendelkezésre állása nélkülözhetetlen. A precíz nyilvántartás, az ellenőrizhetőség a gazdálkodók részéről pontos adatokat igényel, mely számítástechnikai rendszerekből nagy biztonsággal előállítható. A mai vállalati rendszerekben a szükséges adatok többsége megtalálható, ezek összefogása után automatizálható a termékdíjas bevallás, befizetés és visszaigénylés nyilvántartása.
Az adóbevallások feldolgozására regionálisan Budapesten, Győrben, Székesfehérváron, Pécsett, Nyíregyházán, Miskolcon és Kecskeméten egy központi belső rendszer használatával fog megtörténni.

Az ellenőrzés minden jogkövető vállalkozás érdeke
A bevallások ellenőrzése teljeskörűen a vámhatóság feladatává válik, amely magában foglalja a bevallásban közölt hasznosításra vonatkozó adatok hitelességének ellenőrzését is. Ennek következtében a fizetési kötelezettség alapjának vizsgálatától kezdődően a bevallásban szereplő hasznosítási adatokkal alátámasztott mentességig egységes ellenőrzés alakulhat ki, amelyet kiegészít és támogat a környezetvédelmi hatóság szakmai hulladékgazdálkodási ellenőrzése. Az egységes ellenőrzési rendszer lehetővé teszi a pontos folyamatba épített ellenőrzést (mivel nem szakad meg az ellenőrzési hatáskör láncolata), valamint a kötelezettek tényleges, valamennyi kötelezettségére kiterjedő ellenőrzése is biztosítható. Az ellenőrzési folyamat során a kötelezettség alól kibúvók jó eséllyel válnak felderíthetővé, és ezáltal a jogtalan versenyelőnyük a tisztességes vállalkozásokkal szemben csökkenthető.

Bartos Gyula cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 14-15. számában olvasható


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]