Adózva autózunk?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégautók adózási szabályainak az áttekintése állandóan aktuális téma. Az Adó szaklap 2007/16. számában megjelent cikkéből egyebek között kiderül az is, hogy felmerülhet-e magáncélú használat a tesztautók esetében, illetve, hogy melyik esetben kell – kivételesen – a cégautót használó magánszemélynek adót fizetnie.

Önmagában az a tény, hogy a társaság cégautóval rendelkezik, cégautóadó-fizetési kötelezettséggel még nem jár. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a vállalkozás a cégautót kizárólag az üzleti céljaira használja. Amennyiben sor kerülhet a cégautó magáncélú használatára, akkor a gépkocsit használó magánszemély vagyoni értékhez, jövedelemhez jut, e vagyoni értékre tekintettel pedig adót kell fizetni. E jövedelembe beleértendő az úthasználat díja és a cégautó használatával kapcsolatos egyéb kiadás is.

A cégautó magáncélú használata folytán keletkező jövedelem az Szja törvény alapján természetbeni juttatásnak minősül ugyan, az általános szabályoktól eltérően azonban nem 54 százalékkal, hanem speciális rendelkezés alapján az autó beszerzési ára és a beszerzés éve alapján tételes összeggel adózik. Az adófizetési kötelezettség a magáncélú használathoz kapcsolódik, így nem kell cégautóadót fizetni, ha a magáncélú használat lehetősége sem biztosított.

A magáncélú használat lehetősége esetén is fizetni kell
A személyes használat megvalósulásának eseteit a törvény csak példálózó jelleggel sorolja fel, így személyes használatnak minősül különösen a munkahelyére, a székhelyre, vagy a telephelyre a lakóhelyről történő bejárás. Ez utóbbi alól kivétel, ha az említett útvonalon (pl. lakóhelyről a telephelyre) történő használat kiküldetés (kirendelés), külföldi kiküldetés, külszolgálat keretében történik.

A cégautó magáncélú használatának a megtiltása önmagában még nem bizonyítja, hogy a magáncélú használat ténylegesen nem valósul meg. Ilyenkor pl. menetlevél is szükséges a magánhasználat kizártságának az igazolásához. Nem elegendő továbbá és nem pótolja az útnyilvántartást például az sem, ha a cég ügyvezetője nyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy magáncélú használat nem történt (történhetett).

A tesztautókra sincs speciális szabály

Az Szja-törvény nem tartalmaz speciális szabályt a tesztautókra. A társaságnak az adott hónapra adófizetési kötelezettsége keletkezik akkor, ha a gépkocsi tesztelése, vevőknek történő bemutatása közben, illetve ezen túlmenően az alkalmazottaknak, az autót kipróbáló személynek lehetőségük nyílik a magáncélú használatra.

Magáncélú használat főszabályként nem merül fel ugyanakkor a tesztpilóta, vagy a forgalmazó cég alkalmazottja általi kipróbáláskor, a gépkocsi meghatározott útvonalon, időkorláton belüli mozgatása, szállítása (másik telephelyre, vevőhöz, kiállításra) esetén. Természetesen, ha az alkalmazott munkába járásra használja az autót, a társaságnak cégautóadó-fizetési kötelezettsége keletkezik.

Dr. Gubacsi Bernadett cikke részletesen foglalkozik a tesztautó vevő részére történő bemutatásának az esetével, a cégautóadó mértékével, illetve, azzal az igen fontos kérdéssel, hogy az egyes esetekben kinek kell az adót megfizetni. Ismerteti továbbá az adó alóli mentesség szabályait, valamint foglalkozik az autópályadíj, az üzemenyag-megtakarítás és a költségelszámolás kérdéskörével is.


Kapcsolódó cikkek