A végrehajtónál is lehet majd elektronikusan árverezni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január elsejétől a bírósági végrehajtók által lefolytatott eljárásokban is bevezetik az elektronikus árverezés lehetőségét mind az ingóságok, mind pedig az ingatlanok értékesítése kapcsán.

A parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján megszavazott törvénymódosítás 2009. január 1-jével átalakítja az árverezés szabályozását a végrehajtási eljárásokban is. Ez azt jelenti, hogy az árverés egyaránt magában foglalja az elektronikus és a szóbeli ajánlattétel lehetőségét. Ennek folytán nem lesz szükség többféle értékesítési formára, hiszen az ingatlan-árverés során ajánlatokat mind az árverésen megjelenve személyesen, mind pedig írásban is lehet tenni: az elektronikus ajánlattétel lényegében az írásbeli ajánlattétel modernebb, az elektronikus kommunikáció lehetőségeit felhasználó, az ügyfelek biztonságát fokozottabban garantáló változata – olvasható a miniszteri indokolásban. Az eljárás két fő szakaszból áll majd. Az első szakasz az elektronikus árverési hirdetmény közzététele és az árverés napja közötti időszakra. Ekkor csak elektronikus úton lehet ajánlatot tenni. A második szakasz a hagyományos árverés, amely meghatározott helyen és időben zajlik, ekkor kerülhet sor a személyes licitálásra.

Az ingóságok kapcsán lehetővé válik a jövő év elejétől az elektronikus értékesítés, de csak akkor, ha a vagyontárgy jelentősebb értékkel bír és őrzéséről a dolog természeténél fogva nem kell gondoskodni vagy az értékesítésre az fizikailag rendelkezésre áll.

A törvénymódosítás bevezeti a zálogtárgy egyszerűsített értékesítését, amely zálogjogosult számára jóval egyszerűbb és olcsóbb igényérvényesítést jelent az általános szabályok szerint lefolytatott eljárásoknál. Erre azonban csak kifejezett kérelemre kerülhet sor, ha a felek közötti megállapodást mindezt lehetővé teszi. Az új eljárás egyik leglényegesebb eleme, hogy a végrehajtás ilyenkor kizárólag a zálogtárgyra történik. Az adós egyéb vagyona nem vonható végrehajtás alá akkor sem, ha a zálogtárgyból befolyt összeg a követelést nem fedezi.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.