Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megállapodtak az unió pénzügyminiszterei arról, hogy az adóelkerülés elleni fellépés jegyében bővítik a pénzügyi információk automatikus cseréjének körét.
A luxembourgi tanácskozáson elfogadott megállapodás értelmében 2017-től, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szabályaival összhangban a 28 tagállam automatikusan hozzáférhet az állampolgárai által más uniós országokban végzett pénzügyi tevékenységből származó jövedelmek adataihoz, így az esetlegesen kamatokból, osztalékokból származó jövedelmekre és számlaegyenlegekre vonatkozó információkhoz is.
A megállapodásba Ausztria és Luxemburg, bankszektoraikat védelmezendő hosszú időn át nem volt hajlandó belemenni, és bár a megállapodás szükségességét a 28 tagállam közül senki sem vitatta, Bécs és Luxembourg a megvalósítás pontos menetrendjét illetően volt különvéleményen. A keddi tanácskozáson ugyanakkor a luxemburgi pénzügyminiszter, Pierre Gramegna tudatta kollégáival, hogy országa készen áll az adatcserére. Ezt követően Ausztria azzal a feltétellel fogadta el a kompromisszumot, hogy 2017-hez képest egy év haladékot kap, hogy kiépítse az információcseréhez szükséges infrastruktúrát.
„Ausztriában nincs ilyen információs összeköttetés a bankszektor és az államigazgatás között. Egy új rendszert kell létrehoznunk a semmiből” – magyarázta kollégáinak Hans-Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter.
Az OECD által kidolgozott szabályok azt a célt szolgálják, hogy a szervezet országai között ne lehessen pénzek átcsoportosításával jövedelmeket eltitkolni az adóhatóságok elől. A megállapodás az úgynevezett adminisztratív együttműködésről szóló uniós irányelvet bővíti majd, amelynek keretében a munkaviszonyból, igazgatói tiszteletdíjakból, életbiztosításokból, ingatlanból vagy nyugdíjból származó jövedelmekre vonatkozó adatokat a tagállamok eddig is automatikusan hozzáférhetővé tették egymás számára.
Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért, valamint csaláselleni küzdelemért felelős tagja úgy kommentálta a megállapodást, hogy a bankok titkolózásának immár vége, automatikus információcsere pedig a jövőben a lehető legszélesebb körben érvényesül majd.
(MTI)
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!