Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány által végrehajtott adóváltozásokkal a 300 ezer forintos havi bruttó jövedelem felettiek járnak jól. Amennyiben a kiszivárgott tervek közel állnak a valósághoz, akkor 2010 és 2012 között az egy- és kétgyerekesek többsége egyáltalán nem jár jól azzal, hogy „”családi”” lett az adórendszer. A portfolio.hu cikkének első részében a személyi jövedelemadózás szempontjából vizsgálja meg, hogy miként változik az adómódosítások hatására a nettó jövedelem.
Az idén indult el a kormányzat több éves adóátalakítási programja, ami hivatalosan az egykulcsos családi adórendszer kiépítését jelenti. Ennek keretében kialakult az egyetlen adókulcs, ami a szuperbruttó adóalap fokozatos visszaépítésével csökken, illetve jelentős adókedvezményeket kaptak a gyereket nevelők.
2011-ben az adózók különböző körei megtapasztalhatták a magasabb adókulcs megszüntetését, a kisebb adókulcs 1,27 százalékpontos csökkentését, a 10 ezer, illetve (kettőnél több gyerek esetén) a 33 ezer forintos adókedvezményt gyerekenként és az adójóváírás szigorítását, ami önmagában jelentős adóteher-emelkedést jelent az alacsony jövedelműeknél.
2012-től tovább zajlanak a változások, aminek pontos formáját még nyilván a kormány sem döntötte el, de egy változat már kiszivárgott. Ez alapján
A meglehetősen szigorú tervezet összhangban áll a konvergenciaprogramban foglaltakkal: abból ugyanis kiderül, hogy az adójóváíráson annyit kíván spórolni a kormány amennyi bevételt az adókulcs csökkentésén elveszít. Vagyis jövőre igazából nem lesz adócsökkentés, csak átrendezés (sőt, kis emelkedés is benne van a tervekben).
Folytatás a portfolio.hu-n.
Forrás: portfolio.hu
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!