Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Mátyás király utódlásáért folyó politikai küzdelmek egy legyengített államot és uralkodót eredményeztek. Ehhez hozzájárult a választott uralkodó alkalmatlansága, és a nemesség ezt súlyosbító magatartása Az ország sorsszerűen menetelt végzete felé. Parasztháború, jobbágyság teljes jogfosztása, Hármaskönyv, Mohács. Ezeknek az eseményeknek az adózási háttere is kiemelkedő jelentőséggel bír, ezeket vesszük most sorra.
Dózsa György és a parasztháború
A túladóztatás ellen már a XV. században több felkelés is kirobbant, ilyen volt 1437-ben a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés, az 1467. évi erdélyi és az 1470-71. évi főúri lázadások (ezekről sorozatunk korábbi cikkeiben olvashat). A nemességnek és az egyháznak II. Ulászló idejében sikerült megszabadulniuk az adóterhektől (megjegyzem, ezek egyáltalán nem voltak jelentősek, inkább elvi kérdésnek tekintették a rendek az adómentességüket), de a jobbágyság tényleges terhei nem csökkentek, sőt inkább növekedtek.
Az országgyűlés eltörölte ugyan a hadiadókat és egyéb, Mátyás király uralma idején bevezetett, a jobbágyokat sújtó terheket, de a nemesek azokat továbbra is beszedték, de a beszedett összeget megtartották saját maguknak, azt nem adták tovább a királynak.
| Adómozaik 2015 |
|---|
|
10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont |
Ilyen előzmények után következett be a jobbágyok felkelése.
A pápai trónra X. Leó néven 1513-ban új pápa került, egyik ellenlábasa a jobbágyi származású Bakócz Tamás bíboros, esztergomi érsek volt. A pápa szerette volna Bakóczot Rómából eltávolítani, ezért a török elleni keresztes hadjárat megszervezésével bízta meg.
A hadjáratra hívó pápai bullát Bakócz Tamás 1514. április 9-én, Budán, a Szent Zsigmond-templomban ünnepélyesen kihirdette. A sereg élére Dózsa Györgyöt, a végvári harcokban magát többszörösen is kitüntető székely hadnagyot nevezték ki.
A toborzás rendkívül sikeres volt, május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze, menekültek a túladóztatás elől. Az ellátás nem volt megoldva, ami fosztogatásokhoz, zavargásokhoz vezetett, és a nemesség is aggódva nézte a földjeikről hadba vonuló jobbágyok tömegét. Bakócz némi hezitálás után májusban leállította a keresztes hadjárat szervezését, de ekkorra már a tömegeket nem lehetett visszatartani.
A parasztháborút 1514. július közepe táján, a Szapolyai János erdélyi vajda által vezetett főúri sereg leverte, a lázadás vezetőit és sok jobbágyot kivégeznek. Dózsa Györgyöt – Petőfi versével ellentétben – nem tüzes trónon, de a felségárulóknak járó tüzes koronával megkoronázva végzik ki. Erről Ulászló király 1514. július 24-én Miksa német-római császárhoz intézett levelében így számolt be: „először is tüzes vassal koronázták meg, azután pedig a még élőnek meztelen testét lábainál fogva odakötözvén, saját katonái, akiket közönséges nyelven hajdúnak hívnak… fogaikkal széttépték és felfalták, végre pedig holttestét négyfelé vágván, karóra függesztették fel”.
A közvetlen véres megtorláson túl sokkal súlyosabbak voltak a jobbágyságra a törvényekben meghatározott adókötelezettségek. Még 1514-ben elfogadta a rendi országgyűlés az új szabályokat (XV-XX. törvénycikkek):
– Kilenced és tized.
– Évi egy aranyforint adó a földesúrnak, a fele Szent György napján (április 24.), a második fele Szent Mihály napján (szeptember 29.).
– Heti egynapi szolgálat (robot).
– Havonta egy csibe.
– Évente két liba: pünkösdkor egy fiatalabb, Szent Márton napjára (november 11.) egy „vénebb”.
– Tíz jobbágytelkenként egy disznó.
Talán még az előzőeknél is súlyosabb volt a jobbágyság költözködési jogának megvonása:
| 1514. évi XXV. törvénycikk milyen módon van a jobbágyok költözése eltiltva Mindazonáltal határozottan kijelentvén azt: hogy a jobbágyok ezután való elvonulásának vagy költözésének tilalmáról fentebb megirt és előadott czikkelyt (miután a jobbágyok elvitele és visszatartóztatására nézve eddigelé igen sok és igen nagy alkalmatlanság és csaknem mindennapos veszekedések támadtak) minden helyre és minden az országnak s alája vetett részeinek határain belül bárhol lakó jobbágy és paraszt sorsu emberre egyaránt kell érteni és alkalmazni. 1. § Akképen, hogy ezután a jobbágyoknak elbocsátása és elvitele egyáltalában szünjék meg s örök időkre elmaradjon s mindenkorra eltörlöttnek tekintessék. 2. § De ezzel a rendelkezéssel a jobbágyoknak a királyi felség és főurak szabad városaiból, azoknak ugyancsak szabad városaiba való kölcsönös költözése megtiltottnak nem tekintendő. |
Bakócz a keresztes hadjárat sikertelensége után visszaszorult a politikai életben, 1521-ben halt meg. Nem lehet ugyanakkor az 1514. évi XXIV. törvénycikkben nem felismerni a Bakócz elleni intézkedést.
| 1514. évi XXIV. törvénycikk senkit sem kell püspökké tenni, a ki paraszt nemzetségből származott
A királyi felség (az előbb emlitett paraszt árulás örök emlékére) püspökké vagy érsekké senkit se tegyen, a ki paraszt nemzetségből származott. |
Werbőczy István és a Tripartitum (Hármaskönyv)
Werbőczy István 1458-ban született kisnemesi családban, 1541-ben 83 éves korában megmérgezték, ebbe halt bele. Szédületes pályát futott be, eljutott egészen a nádori székig. Számunkra törvénygyűjteménye a Tripartitum őrizte meg leginkább az emlékét.
A Szent István óta eltelt fél évezredben rengeteg törvényt, dekrétumot hoztak. Ezek gyakran egymásnak is ellentmondó szabályokat tartalmaztak, így rendkívül fontos volt – mai szóhasználattal – a jogszabályok összegyűjtése, egységes szerkezetben való közzététele, kihirdetése. Erről már az 1504. évi XXXI. és az 1507. évi XX. törvénycikkek is rendelkeztek.
(Az első ilyen kodifikációs kísérletnek Mátyás király 1486. évi dekrétumai tekinthetők, de azokat 1492-ban (lásd fentebb) hatályon kívül helyezték.)
A munkát Werbőczy végezte el, és 1514-re fejezte be, az országgyűlés 1514-ben a gyűjteményt elfogadta.
| 1514. évi LXIII. törvénycikk a decretumok összegyüjtendők és kiigazitandók és az egyes vármegyéknek megküldendők
Továbbá, hogy az összes decretumokat igazitsák már ki és gyüjtsék egybe, és az országnak irásba foglalt jogait méltóztassék a királyi felség azonnal felolvastatni és felolvasás után megerősiteni, megerősitvén s pecséttel ellátván az ország egyes vármegyéinek megküldeni. |
A gyűjtemény eredeti latin címe: „Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae”, magyarul: „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve”.
A Tripartitum címlapja Werbőczy portréjával
A parasztháborút követő zűrzavarban a Hármaskönyvre már nem került királyi pecsét, így elmaradt a kihirdetése, a királyi tanácsban ülő bárók a köznemeseket nem akarták bevonni a kormányzásba, ezért a törvénnyé emelését és bevezetését elszabotálták. II. Ulászló 1516-ban bekövetkezett halála után ez az aktus végképp elmaradt.
Werbőczy a munkát 1517-ben Bécsben saját költségén kinyomtatta. A pecsét hiánya ellenére a Hármaskönyvet – más jogszabálygyűjtemény hiányában – alkalmazni kezdték a bíróságokon, és a későbbiekben, mint szokásjog érvényesült, több erdélyi fejedelem is a beiktatási eskütétel során megerősítette, egészen 1848-ig használatban volt. Egyes rendelkezései a második világháború végéig érvényben voltak.
A Tripartitum részletesen szabályozta a nemesség jogait (személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség, ellenállás joga), valamint a nemesség és a jobbágyság kapcsolatrendszerét is.
A nemesség részére – most már sokszorosan megerősített – a vámok és más illetékek fizetése alóli felmentés még három és fél évszázadon keresztül volt hivatkozási alap.
A mohácsi vész
II. Ulászló halálát (1516) követően fia, az akkor mindössze tízesztendős II. Lajos került a magyar trónra. Az előző évtizedekben gazdaságilag tönkrement, kifosztott országot örökölt, miközben a bárók és az egyház jelentősen növelték hatalmukat, gazdagságukat, hasonlóképpen az állami működést finanszírozókhoz (pl. Fuggerek).
Nem csoda, hogy ilyen körülmények között egyre inkább terjedt az igazságos Mátyás király mítosza, hiszen az ő idejében is sokat kellett adózni, de sokkal több joga volt a jobbágyoknak, a törvények megvédték őket a nemesség hatalmaskodásaival szemben, és a török fenyegetettség is legfeljebb a határ menti területeken jelentkezett, az ország belsejében béke volt.
II. Lajos Hans Krell mellképén
A nagy változást 1520-ban az új török szultán, I. (Nagy) Szulejmán trónra lépése jelentette. Elődeivel szemben ő sokkal erőteljesebben indult el hadi cselekményeivel Európa felé.
Adózási szempontból jelentősnek tekinthetők az 1522. évi törvénycikkek, amelyekben egyes mesterségeket (serfőzők, „szabók, kőmetszők, aranymívesek, kocsigyártók, kőfaragók, kovácsok, festők, asztalosok, ólomedénykészítők, posztónyírók, takácsok, szijgyártók, rézmivesek, borbélyok, mészárosok, szücsök, szaruszijasok, vargák, nyereggyártók, gyapjufonók, lakatosok, mészégetők, kerekesek és timárok, meg a többi kézmüvesek” stb.) terheltek tételes adókkal, más mesterségeket („összes kereskedők, kalmárok, gyógyszerészek, posztókészitők, övkészitők és más üzérkedők, a kik szabad és más, köfallal keritett városokban laknak” stb.) vagyonuk huszadát kellett adóként megfizetniük. Egyes vagyontárgyakat („egyes ökör, tehén és más baromtól, és úgy az ekét meg szekeret vonó, mint a mezőn levő és legelő lovak után”) szintén tételes adóval terheltek. Az adózás célja a török elleni felkészülés volt, szintén ezt a célt szolgálta az 1518., 1522., 1523. évi katonaállítási kötelezettség szabályrendszere.
A magyar történelem szempontjából a legjelentősebb az 1526-os török hadjárat volt. A magyar seregeket Mohács mellett legyőzték, a csatában meghalt II. Lajos király (belefulladt a Csele patakba). A magyar seregeket Tomori Pál kalocsai érsek vezette, aki a szóbeszéddel szemben nem volt aggastyán, nem volt még 50 éves. A csatában ő is életét vesztette. Azt, hogy Szapolyai János szándékosan elkésett volna a csatából, feltételezik, de ez legyen a történészek vizsgálatának tárgya.
A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán
Mátyás volt a hibás?
Van olyan elmélet, amely szerint Mátyás agyonadóztatta, gazdaságilag kivéreztette az országot, így közvetve hozzájárult az 1526-os összeomláshoz.
Szerzőként a kivéreztetéssel, túladóztatással kevésbé értek egyet, szerintem sokkal fontosabb volt, hogy halála után ismét utódlási válság alakult ki, és ennek részeként a nemesi és egyházi vezetés érvényesíteni tudta akaratát (jórészt önös érdekeit!) a királyokkal szemben, szétesett a centralizált hatalom, összeomlott a gazdaság, finanszírozási okok miatt az ország modern hadserege (fekete sereg) felbomlott, a végvárvonal fenntartására, működtetésére alig költöttek, a törökök 1526. évi támadására a rendszer összeomlott. Persze, mindebben volt Mátyásnak is szerepe (nem gondoskodott törvényes trónörökösről, a III. Frigyessel kötött egyezsége gyenge lábakon állt stb.).
Talán még ennél is fontosabb volt, hogy a végszükségben megszavazott adókat sem szedték be, vagy ha be is szedték, a beszedett összeg eltűnt az adószedő nemeseknél, a királyi kincstárig már nem jutott el. Erre utal a két következő törvénycikk is (csak a címeket idézzük):
– 1523. évi I. törvénycikk a királyi jövedelmek állapotát ki kell puhatolni;
– 1526. évi III. törvénycikk kincstárnokká becsületes embert kell tenni, a ki a királyi jövedelmeknek gondját viselje.
| A felkelésbe torkolló keresztes hadjárat (BBC History Magazin, 2014. április, 10-11.o.) A magyar egyenesadók történeti fejlődése (Magyar Kir. Pénzügyminisztérium, Budapest, 1895) Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest) Gyöngyössy Márton: Magyar pénztörténet (1000–1526) (in Magyar középkori gazdaság- és pénztörténet, Bölcsész Konzorcium, 2006, Budapest) Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 4. (Reáltanoda Alapítvány, 1995, Budapest) Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, Budapest, 2000) Nemeskürty István: Önfia vágta sebét (Magvető Könyvkiadó, 1975, Budapest) Pannon reneszánsz – a Hunyadiak és a Jagelló-kor (1437-1526) (Encyclopaedia Humana Hungarica 04.) http://mek.oszk.hu/01900/01918/html/ Száray Miklós: Történelem II. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007, Budapest) |
