Adózás: fontos dátum XII. 20.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 20. fontos dátum az adózók, különösen a vállalkozók és a cégek életében, eddig van ugyanis lehetőség az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) és a társasági adó feltöltésére.

Az evás egyéni vállalkozók és társas vállalkozások, valamint a társasági adót, különadót és/vagy hitelintézeti járadékot fizető cégek csütörtökig kötelesek kiegészíteni az év folyamán befizetett előleget a fizetendő adó várható összegére. Érdemes alaposan kiszámítani az adó teljes évi összegét, amennyiben ugyanis az előleg december 20-a után sem éri el a fizetendő adó legalább 90 százalékát, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a különbözet után maximum 20 százalékos mulasztási bírságot róhat ki. A társasági adónál az előleg befizetését be is kell vallani, míg a különadó és a hitelintézeti járadék esetében erre nincs szükség. Az utóbbi két közteher éves összegének megfizetése alól viszont nem mentesülnek azok az adózók, akik nem kötelesek feltölteni a társasági adó éves keretét.

Szintén csütörtökig van lehetőség arra, hogy a feltételeknek megfelelő adózók 2008-ra bejelentkezzenek az eva hatálya alá. Azoknak, akik már eddig is ˝eváztak˝, nem kell megújítani bejelentkezésüket. Akik pedig az idén még az eva szerint tettek eleget adófizetési kötelezettségüknek, jövőre azonban már nem kívánnak élni e lehetőséggel, szintén december 20-ig jelezhetik e szándékukat az APEH-nál. Ezután azonban négy éven keresztül nem térhetnek vissza az eva szerinti adófizetésre.

Jövőre jelentősen módosulnak az áfával kapcsolatos szabályok is, hiszen január 1-jével lép hatályba az új áfatörvény. E szerint adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany végezhet, vagyis az adószámmal nem rendelkező őstermelők is kötelesek lesznek regisztráltatni magukat az APEH-nál. Ezzel párhuzamosan megszűnik az a mentesség is, amely szerint az 500 ezer forintot meg nem haladó értékesítésig számított bevétel után nem kell bizonylatot kiállítani. Az őstermelő akkor is köteles adószámot igényelni, ha kizárólag kompenzációs felárra jogosító értékesítéseket végez. Ha viszont emellett nem áfaalany vevők, többek között magánszemélyek részére is ad el termékeket, ezekre az ügyletekre – 5 millió forintos értékhatárig – kérhet alanyi adómentességet. Ilyen minőségében az adózó sem az áfa megfizetésére, sem annak bevallására nem köteles, ugyanakkor nem jogosult az előzetesen felszámított adó levonására sem. Emellett azonban számlát és nyugtát így is köteles kiállítani, ezeken azonban nem szerepelhet az áfa mértéke. Az áfával kapcsolatosan fontos megemlíteni azt is, hogy ha a korábbi áfanyilatkozathoz képest bármilyen változás következik be az adózó áfafizetési kötelezettségében, a nyilatkozatot a 2008-as évre ismételten be kell nyújtani, és azon valamennyi rovatot ki kell tölteni.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.