Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mától licitálhatunk interneten az adóhatóság által lefoglalt ingóságokra. Az APEH az újítástól a maffia visszaszorulását, a lefoglalt tárgyak magasabb áron történő értékesítését reméli. A bűnözőktől már nem, de az autók rejtve maradó hibáitól lehet tartani.
Az Elektronikus Árverési Felület (EÁF) olyan virtuális árverési csarnok, ahol az APEH végrehajtási eljárásai során lefoglalt és az APEH birtokában lévő ingóságok értékesítése történik – olvasható az APEH honlapján. A január elsején kelt bejegyzésben egy az EÁF-ra mutató link is (http://arveres.apeh.hu) található, ahol egyelőre két jövőbeli árverést hirdetnek, egy Suzukira és egy Kiára licitálhatunk. Az ingatlanokat egyelőre nem árverezik elektronikusan.
Vége a maffiának?
Az adóhatóság honlapjának tájékoztatása szerint az árverésen résztvevők – ideértve annak nyertesét is – az árverés befejezéséig névtelenül árvereznek. Árverési vevő lehet bárki, aki regisztrálta magát az Ügyfélkapun és az árverés szabályait elfogadja. A licitálások nyolc napig tartanak. A nyertesek az illetékes adóigazgatóságnál veheti át az ingóságot.
Korábban Várszeghi György, az APEH Felszámolási és Végrehajtási Főosztályának vezetője a FigyelőNetnek elmondta: a gépkocsik és egyéb ingóságok a becsérték 25-30 százalékán kelnek el, az adóhatóság árverésein szervezett vásárlói csoportok igyekeznek az árakat leszorítani, a helyzet javulását az elektronikus árverés bevezetésétől várják. Nem mindegy az adóhatóságnak sem, milyen áron kelnek el ingóságai a bajba került vállalkozónak vagy magánszemélynek, a magas ár az adósnak és adóhatóságnak egyaránt érdeke.
A cikk teljes terjedelemben elolvasható a Figyelőnet-en.
Forrás: Figyelőnet
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A cég budapesti székhellyel rendelkezik, és a budapesti munkavállaló BKK bérlet helyett Pest vármegyei bérletet vásárol. Kérdés, hogy elszámolható-e adómentesen a vármegyebérlet a BKK bérlet helyett, illetve Budapest közigazgatási határán kívülről munkába járáshoz igénybe vett vármegyebérlet elszámolható-e számla nélkül adómentesen?
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!