Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csaknem 10 millió forintos adófizetési kötelezettséget állapított meg az adóhatóság egy vállalkozásnál, amely szinte kizárólag 5 százalékos áfatartalmú nyugtát adott a vásárlóinak a 27 százalékos helyett – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A közleményben ismertették, hogy a NAV kockázatelemzői folyamatosan ellenőrzik az online pénztárgépek és az online számla rendszer adatait, így bukkantak arra a kistelepülésen működő vállalkozásra, amelytől a beérkező számlaadatok nem mutattak sem beruházást, sem eszközbeszerzést, ennek ellenére a beadott bevallásban kimagasló volt a visszaigényelt adó összege.
Az online pénztárgép adatai, valamint a az adóbevallás azt mutatták, hogy az eladások között nagy volt az 5 százalékos adókulccsal számolt termékértékesítés, és a NAV-ellenőrök a próbavásárláskor szintén 5 százalékos áfatartalmú nyugtát kaptak – írták.
A magánakcióval az adózó csaknem 10 millió forint adókülönbözetet halmozott fel, azonban nem várta meg az ellenőrzés kiterjesztését, azonnali önrevízióval javította hibás bevallásait – tették hozzá.
Az adómértékek használatát minden esetben szigorú jogszabályok rögzítik, amelyet nem lehet önkényesen meghatározni – hívta fel a figyelmet a NAV közleményében.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!