APEH: nem mindenki kapja vissza a pénzét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH szerint január 1-jétől február 27-ig elsősorban azok a cégek fizettek elvárt adó előleget, amelyek megszűntek, illetve átalakultak. A befizetett összeget csak azok a vállalkozások kaphatják vissza, akiknek más adónemben nincs tartozásuk a hatóság felé.

Az Alkotmánybíróság 2007. február 28. napjától megsemmisítette a társasági és osztalékadóról szóló törvénynek az elvárt adóra vonatkozó rendelkezéseit. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2007. január 1-jétől hatályos szabályok alapján az AB határozat közzétételéig bevallott és befizetett adót az AB határozat nem minősítette jogszerűtlennek.

Ha az adózónak nincs adótartozása vagy adók módjára behajtandó köztartozása, az adófolyószámláján jóváírt összeget saját döntése szerint visszaigényelheti vagy az összegből egy később esedékes adótartozását egyenlítheti ki.

A törvényjavaslat méltányossági és igazságossági szempontokat érvényesítve rendelkezik úgy, hogy a megsemmisített rendelkezéseket 2007. január 1-től a megsemmisítés napjáig sem kell alkalmazni, azaz az elvárt adó fizetési kötelezettség erre az időszakra visszamenőleg is megszűnik. A jogbizonytalanság feloldása érdekében ezt a törvénymódosítást mielőbb, a kihirdetést követő napon célszerű hatályba léptetni.

Domonkos László, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője elmondta, hogy az elvárt adóból az egész évre mintegy 50 milliárd forint bevételt várt a PM, aminek időarányos, két hónapra tartozó része 8-9 milliárd forint, ám szerinte reálisan 4-5 milliárd forint volt várható erre az időszakra. Ennek ellenére a kormány 30 milliárd forintot zárolt a költségvetésben, az AB határozat miatt kieső bevételek pótlására.

Az osztályvezető szerint január 1-jétől február 27-ig elsősorban azok a cégek fizettek elvárt adó előleget, amelyek megszűntek, illetve átalakultak. Az APEH-nél sincs erre vonatkozó pontos adat, ám az biztos, hogy ezen időszak alatt mintegy 500 vállalkozás szűntette be tevékenységét, de hogy ebből hányan fizettek előleget, arról nincs adat. Domonkos László elmondta, hogy nem indokolt, hogy ne ellenőrizze az APEH azokat, akik visszaigénylik a befizetett adóelőlegüket.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.