Áruhitel: továbbra is vezet a Magyar Cetelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Cetelem Bank Zrt. hitelállománya 13 százalékkal nőtt 2006-ban, az adózás előtti eredmény 3,48 milliárd forint volt – közölte lapunkkal a hitelintézet.

A bank az eredeti piacán, az áruhitelezés terén a jelentős konkurenciaharc ellenére továbbra is őrzi vezető szerepét: már több mint 1,3 millió kölcsönhöz biztosítottak hozzáférést az ügyfelek számára. Ebben a hitelintézet szerint a hagyományos nagy partnerekkel való együttműködés mellett a bútor-, a barkács- és a robogópiacon elért eredmények szintén jelentős szerepet játszottak.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.