Átalakul a rokkantellátás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés elfogadta a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt. A rokkantsági nyugdíj megszűnik, a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.

A Ház név szerinti szavazást követően 253 igen szavazattal, 67 nem ellenében fogadta el Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter javaslatát, amely rögzíti, hogy január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányászok egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg.

A következő évtől az lesz jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátásaira, akinek az egészségi állapota – a rehabilitációs hatóság komplex minősítés alapján – 60 százalékos vagy kisebb mértékű. Ez az egészségkárosodás mértékének mostani meghatározása szerint azt jelenti, hogy az ellátásokra a legalább 40 százalékban egészségkárosodottak szerezhetnek jogosultságot.

A megváltozott munkaképességűek ellátásai jövedelempótló jellegűek, ezért csak akkor lesznek megállapíthatók, ha kedvezményezettjük egészségi állapota miatt nem tud dolgozni, és ha a kérelem benyújtását megelőző öt évben legalább 1095 napon – tehát összesen három éven – át volt társadalombiztosítása. Utóbbi feltétel azonban nem vonatkozna azokra, akik 2011. december 31-én részesültek az átalakuló ellátások valamelyikében.

A megváltozott munkaképességű emberek két típusú ellátást kaphatnak ezután: rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást. Az előbbiben azok részesülhetnek – legfeljebb három évig -, akiknek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, illetve akik tartós foglalkozási rehabilitációt igényelnek. Az utóbbit pedig azok kaphatják, akiknek a rehabilitációja nem javasolt.

A jogszabály kimondja, hogy annak, aki rehabilitációs ellátást kap – ennek összege a minimálbér 30 és 50 százaléka között lehet-, együttműködési kötelezettsége van, amely kiterjed az aktív munkahelykeresésre, a felajánlott képzési vagy munkaerő-piaci programban való részvételre, valamint a rehabilitációs hatóság által felajánlott munkalehetőség elfogadására is. A rehabilitációs ellátás folyósítását szüneteltetni kell arra az időtartamra, amíg az ellátott keresőtevékenységet végez vagy közfoglalkoztatásban vesz részt.

Folytatás a pénzcentrum.hu-n, az alábbi linken.

Forrás: pénzcentrum.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.