Átírták a tranzakciós illetéket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kormánypárti szavazatokkal elfogadta a Parlament hétfőn este azt a módosító indítványt, amely érdemben átírta a pénzügyi tranzakciós illeték tervezetét. A fizetésre kötelezettek körébe így bevonták a jegybankot és az államkincstárat. Megmarad a baleseti adó is.


Az elfogadott módosító indítvány kiterjesztené a tranzakciós illeték hatályát a Magyar Államkincstár körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásokra is. Az illeték fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint lehet. A változtatás alapján, amelyet a parlament költségvetési bizottsága kezdeményezett, és amelyet a kormánypárti képviselők szavaztak meg, nem terheli tranzakciós illeték a készpénzbefizetéseket. A javaslat emellett mentesíti a bankközi és az értékpapír-piaci műveleteket az illetékfizetési kötelezettség alól. Fizetni kell viszont a legalább egynapos, legfeljebb kéthetes jegybanki betételhelyezés után, a lekötés után a nemzeti bank teljesíti az illetékfizetési kötelezettséget.

Az elfogadott módosító javaslat szerint az illeték mértéke fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint, ha azonban az illeték alanya az MNB vagy az államkincstár, mértéke az illetékalap egy ezreléke, felső korlát nélkül. Kivétel, hogy egynapos jegybanki betét elhelyezésekor az illeték mértéke 0,01 százalék.

A tranzakciós illeték kiterjesztése az államkincstárra és a jegybankra az MNB elnöke és számos közgazdász szerint azt jelenti, hogy az állam saját magát adóztatja meg, vagyis átteszi a pénzt egyik zsebéből a másikba. Simor András jegybankelnök ezen túl értelmezhetetlennek, veszélyesnek és jogszerűtlennek ítélte az immár törvényerőre emelkedett javaslatot; a jegybankelnök véleményét itt olvashatja.

Az átírt tranzakciós illeték jelenti az alapját az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett, érdemi adó- és járulékcsökkentést tartalmazó munkavédelmi akciótervének, amelyről részleteket itt talál.

Marad a baleseti adó

A parlament szavazott az új biztosítási adóról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokról is, támogatva, hogy továbbra is fennmaradjon a baleseti adó. A költségvetési bizottság ezt a javaslatot azzal magyarázta, hogy ha a jól működő balesti adó a kormány terveinek megfelelően beolvadna a biztosítási adóba, az piaci bizonytalanságot és jogvitákat okozna, valamint jelentős adminisztrációs teherrel járna.

A pénzügyi tranzakciós illetékről és az új biztosítási adóról szóló jogszabályok elfogadásáról jövő héten dönthet a parlament.

(Forrás: MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.