Az adóhatóság kamatfizetési kötelezettsége II.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megvizsgálva az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) jogszabályi rendelkezéseit, látható, vannak olyan esetek, amikor az adóhatóságnak bizony kamatfizetési kötelezettsége van. Abban az esetben, ha az adóhatóság adózó részére a kiutalást késedelmesen teljesíti, vagy az adózónak az adóhatóság jogszabálysértő döntése kapcsán visszatérítési igénye keletkezik, kamatfizetési kötelezettsége van. Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha a visszatérítési igény érvényesítése az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntése alapján keletkezik. Ugyan más törvényekben, így az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. (a továbbiakban: Áfa tv.) törvényben is találunk különleges adóvisszatérítési eljárásokat, a gyakorlat azonban a visszatérítés eljárása, sőt a kamatfizetés kérdése sem egyszerű. Ilyen eseteket szabályoz az Art 65. §, a 196-197. §, valamint a 274/G. §. Jelen cikkben az Art. 196. §-hoz kapcsolódó esetet részletezünk.

Art 196. §

Vannak olyan adóvisszatérítési esetek, amikor különös eljárás keretében van lehetőség a Nemzeti Adó-és Vámhivatal területileg illetékes szervéhez kérelmet előterjeszteni és közvetlenül a közösségi jogra való hivatkozással az igényt érvényesíteni.

Ilyen esetet például azok, ahol pl. az eredeti követelés teljesítésének időpontja 2015. december 31. előtti, vagy a követelés 2020. június 10. előtt vált behajthatatlanná. Ezt a kérelmet elvileg a kérdéses ügyről szóló EUB döntést követően 180 napon belül lehet benyújtani. Ha az adózónak az adókötelezettséget előíró jogszabály visszamenőleges hatállyal megállapított alkotmányellenessége vagy közösségi jogba ütközése miatt keletkezik visszatérítési igénye, az Alkotmánybíróság, Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntésének kihirdetésétől számított 180 napon belül az adóhatóságnál kérelmet terjeszthet elő.

A kérelemben fel kell tüntetni a visszatéríteni kért adót, meg kell jelölni azt a végrehajtható okiratot, amely a fizetési kötelezettséget megállapította, valamint az Alkotmánybíróság, a Kúria, vagy az Európai Unió Bírósága által hozott döntést. Az adózónak a kérelemmel egyidejűleg nyilatkoznia is kell bizonyos kérdések tekintetében. Abban az esetben, ha a kérelemben foglalt egyéb feltételek nem teljesülnek (pl. adózó nem nyilatkozik) az adóhatóság a kérelmet határozattal utasítja el. Akkor is elutasításra kerül a kérelem, ha a döntés közzétételének, illetve kézbesítésének napjáig az adó megállapításához való jog elévült.

A kérelem benyújtásától az eljárás végleges befejezéséig végrehajtási cselekmény nem foganatosítható. A visszautalási eljárás során az adóhatóság a kötelezettséget megállapító okiratban foglalt tényállást veszi alapul. Az adóhatóság tényállás tisztázási kötelezettsége minden eljárás során fennáll, ezért, ha szükséges, az ellenőrzés során alkalmazható bizonyítást folytathat le.

A visszatérítésre a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket – ezen rendelkezésben foglalt és a késedelmes kiutaláshoz kapcsolódó kamatfizetési kötelezettség kivételével – kell alkalmazni. Az általános szabály szerint a költségvetési támogatás igényléséhez való jog- ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha a költségvetési támogatás igénylésekor az adómegállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb, mint hat hónap van hátra.

Elmondható tehát, hogy ha az elévülés a döntéstől számított 180 napon belül bekövetkezik, de az elévülés bekövetkezését megelőzően nyújtotta be a kérelmet, a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévülésének hat hónapos meghosszabbítása miatt a kiutalás lehetséges. Abban az esetben, ha a kérelem benyújtására, bár a 180 napos jogvesztő határidő betartásával kerül sor, de az elévülés bekövetkezése után, az elévülés hat hónappal történő meghosszabbítására vonatkozó szabály nem lép életbe, így a kiutalás sem lehetséges.

A kérelem benyújtásától az eljárás végleges befejezéséig végrehajtási cselekmény nem foganatosítható. Visszatérítést elrendelő döntés esetén az adóhatóság az adó visszatérítésén felül a jegybanki alapkamat két százalékponttal növelt mértékével azonos mértékű késedelmi kamat fizetésére is köteles.

Jogeset:

A véglegesen behajthatatlan követelés utáni adóvisszatérítés iránti igény annak a naptári évnek az utolsó napjától számított öt év elteltével évül el, amelyben a követelés behajthatatlanságának véglegessége bekövetkezett, azaz az igényléshez való jog megnyílt.

A 2006/112/EK irányelve (a Héa-irányelv) 90. cikke szerint (1) Elállás, a teljesítés meghiúsulása [helyesen: Megszűnés, felmondás, elállás], teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte [helyesen: az ügylet teljesítése] utáni árengedmény esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell. (2) A tagállamok a teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek az (1) bekezdéstől.

A 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban. Áfa tv.) a Héa-irányelv rendelkezéseinek való megfelelést szolgálja [268. § g) pont], az irányelv rendelkezéseinek értelmezésére az Európai Unió Bírósága rendelkezik hatáskörrel [EUMSZ 267. cikk b) pont].

A jogerős ítélet meghozatalát követően az Európai Unió Bírósága – megerősítve az elsőfokú bíróság jogértelmezését – 2021. március 3-án meghozta a C-507/20. (FGSZ Földgázszállító) ítéletét, amelyben rögzítette, hogy „A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 90. cikkét az adósemlegesség és a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam olyan elévülési időt határoz meg, amelynek elteltével a véglegesen behajthatatlanná vált követeléssel rendelkező adóalany már nem érvényesítheti az adóalap csökkentéséhez való jogát, e határidőt nem a fizetési kötelezettség eredetileg előírt esedékességének időpontjától, hanem azon időponttól kell számítani, amikor a követelés véglegesen behajthatatlanná vált.”

A 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 196. § (2) bekezdés második fordulata kimondja, hogy az adóvisszatérítés iránti kérelmet az adóhatóság határozattal utasítja el, ha az Európai Unió Bírósága döntés közzétételének (kézbesítésének) napjáig az adó megállapításához való jog elévült.

Az Európai Unió Bírósága döntése 31. pontjában kifejtette, hogy a Héa-irányelv 90. cikk vonatkozásában teljesülnek a közvetlen hatály kifejtésének feltételei (a rendelkezés feltétel nélküli, megfelelően világos és pontos, valamint Magyarország nem ültette át határidőn belül azt nemzeti jogába), így az elsőbbség elve alapján a nemzeti bíróság köteles mellőzni a nemzeti jog azon rendelkezését, amely ellentétes az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével [pl. C-146/19 SCT rendelkező rész 2. pont].

Az egyenértékűség közösségi elve értelmében azon eljárási szabályok, amelyek az egyén uniós jogból származó jogai védelmét hivatottak biztosítani, nem lehetnek kevésbé kedvezőek, mint a megfelelő belső jogi igények esetében. A tényleges érvényesülés elve szerint pedig az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását nem lehet gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenni.

A Kúria megállapította, hogy a Héa-irányelv 90. cikk közvetlen hatálya, az uniós jog elsőbbsége, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve következtében a véglegesen behajthatatlan követelés utáni adóvisszatérítés iránti igény – miként azt az Art. 202. § (1) bekezdése a belső jogra alapított költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog tekintetében kimondja – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított öt év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt.

Az uniós jog elsőbbsége folytán az Art. 196. § (2) bekezdésének második fordulata a perben nem alkalmazható, ezért a Kúria az Art. 6. § (3) bekezdés b) pontja és 196. § (6) bekezdésével összefüggésben a felülvizsgálati kérelemben előadottak ennél részletesebb vizsgálatát nem tartotta szükségesnek. Elegendő csupán annak rögzítése, hogy ugyan az Art. 196. § a visszatérítés iránti igényre valóban nem rendelte a költségvetési támogatás elévülésére vonatkozó szabályokat, azonban az igény érdemi elbírálásának az adómegállapítási jog elévülési szabályaihoz kötése ellentétes a közösségi joggal, így az erre vonatkozó rendelkezés alkalmazása mellőzendő.

A Kúria nem osztotta az adóhatóság felülvizsgálati kérelmében kifejtett érvelését, hogy az elsőfokú bíróság új eljárásra szóló utasítása végrehajthatatlan és jogszabálysértő. Az alperes adóhatóság alaptalanul hivatkozott arra, hogy az elévülés nem az eredeti esedékességtől történő számítása sérti a jogbiztonság elvét, továbbá lehetetlenné teszi az adóhatóság számára a visszatérítés iránti jog visszaélésszerű gyakorlásának megakadályozását.

Az Európai Unió Bírósága joggyakorlata értelmében a tagállamok a Héa-irányelv 90. cikk (2) bekezdése szerinti eltéréssel azért élhetnek, mert az ellenérték meg nem fizetése nehezen és csak ideiglenesen ellenőrizhető, azonban ezen, a meg nem fizetéssel kapcsolatban fennálló bizonytalanság elleni küzdelem körében is követelmény, hogy a tagállam által alkalmazott szabályozás ne terjeszkedjen túl e bizonytalanságon [C-335/19 (E) 28. pont, C-127/18 (A-PACK) 21. pont]. Az adóhatóság ellenőrzési kötelezettségének tehát arra kell kiterjednie, hogy a megjelölt követelés valóban véglegesen behajthatatlanná vált-e, és ezzel kapcsolatban az adózó rendeltetésszerűen gyakorolta-e a közösségi jog által biztosított jogait.

Az Európai Unió Bírósága a C-507/20 (FGSZ Földgázszállító) ítélet 25. pontjában utalt arra, hogy már korábban „(…) megállapította, hogy amennyiben az adóalany gondosan járt el, és nem áll fenn visszaélés vagy csalárd összejátszás, az eredeti számlák kibocsátásának időpontjában kezdődő és bizonyos ügyletek esetében e korrekciót megelőzően lejáró határidő nem zárhatja ki érvényesen a héalevonási jog gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2018. április 12-i Biosafe – Indústria de Reciclagens, C-8/17, EU:C:2018:249, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).” Az adóhatóságnak tehát – a végleges behajthatatlanság adózó által megjelölt időpontjának ellenőrzése alkalmával – lehetősége és kötelessége a visszaélésszerű joggyakorlást megakadályozni, az ehhez szükséges mélységű vizsgálatot lefolytatni.

A Kúria álláspontja szerint az adóhatóság megalapozatlanul hivatkozott arra is, hogy jelen ügyben – a jogerős ítéletben foglaltakkal szemben – a 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: régi Art.) elévülésre vonatkozó szabályai alkalmazandók. A felperes a kérelmét 2019. december 23-án, az új Art. 2018. január 1-i hatályba lépését követően terjesztette elő, így az igényt az Art. szabályai szerint kellett elbírálni. Figyelemmel azonban arra, hogy az adóhatóság – annak közösségi joggal ellentétes tartalma folytán figyelmen kívül hagyandó – Art. 196. § (2) bekezdése alapján az adó eredeti esedékességétől számított elévülés miatt a kérelem érdemi elbírálását mellőzte, és nem vizsgálta, hogy a megjelölt követelések mely időpontban váltak véglegesen behajthatatlanná, az ügy jelen szakaszában nem volt foglalható állás a körben, hogy a régi Art., vagy az Art. szabályai vonatkoznak a felperesi adózói igény elévülésére. A Kúria rögzítette, hogy amennyiben a végleges behajthatatlanság a régi Art. hatálya alatt ezen jogszabály, ha pedig 2018. január 1-ét követően következett be, úgy az Art. szabályai alapján vizsgálandó az elévülés. (Kúria, Kfv.I.35.419/2020/10.)