Az APEH 212 milliárdot szedett be csak büntetésből


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH 2007-ben 8363,7 milliárd forintot szedett be, ami az államháztartás adójellegű bevételeinek 82,4 százaléka – jelentette be Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság sajtótájékoztatóján.

Szikora János elmondta: tavaly jelentősen nőtt a gazdasági társaságok száma: a 18.104 tevékenységét megszüntető gazdálkodó szervezet helyére 38.163 új vállalkozás lépett. Emelkedett az adószámos magánszemélyek száma is: az 5172 kilépővel szemben 18.187 új adózót regisztráltak, akiknek egy része korábban vélhetően a szürke- vagy feketegazdaságban dolgozott. Az egyéni vállalkozók közül 37.726 szüntette meg tevékenységét és 34.486 újonnan belépő volt.

A foglalkoztatottakkal kapcsolatban tavaly közel 6 millió jogviszonyra vonatkozóan több mint 1,5 millió bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, s bár a jogszabály a bejelentéshez nem írja elő kötelezően az elektronikus utat, az adatlapok 95 százalékát tavaly elektronikusan adták be – mondta az APEH elnöke.

Az APEH a 2006. évi 302 milliárd forinttal szemben tavaly 357 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel (a megállapítások 80-82 százaléka az áfához kapcsolódik), a kivetett büntetések összege pedig 179 milliárdról 212 milliárd forintra emelkedett.

Tavaly 15.063 vagyonosodási vizsgálat indult, ezekből 11.025 fejeződött be, közülük 7.504 zárult megállapítással, összesen 42,724 milliárd forint összegben. E vizsgálatok az idén is folytatódnak, az APEH továbbra is elsődlegesen a nagy vagyonokat ellenőrzi – mondta Szikora János. Az elnök elmondta, tavaly december közepéig 28 esetben állapított meg 1 milliárd forint feletti adóhiányt az APEH, a „”rekordernél”” 6,5 milliárd forintnyit. Az utóbbi behajtására egyébként már aligha lesz mód, ugyanis az elkövető meghalt, a cégnek pedig nincs vagyona.

Jelentősen nőtt az APEH által indított végrehajtási eljárások száma is, a 2006. évi 416.078 végrehajtással szemben tavaly 577.548 eljárást indítottak, amelyek során az előző évi 219,1 milliárd forinttal szemben 253,7 milliárd forintot szedett be a hivatal. Az összegből 147,2 milliárd forint adók, 85,8 milliárd járulékok, 12,8 milliárd forint illetékek, 3,6 milliárd forint magánnyugdíjpénztári tagdíjak behajtásából, 4,3 milliárd forint külső megkeresésekből folyt be.

Az APEH feladatai az idén is jelentősen bővültek. Új teendő lesz egyebek mellett az adó- és járulékfizetési kötelezettség becsléssel való megállapítása a be nem jelentett alkalmazottak esetén; a társaságok és egyéni vállalkozók minimum adóalap vizsgálata; az újonnan alakult vállalkozások preventív ellenőrzése; a bejelentési és járulékfizetési kötelezettség ellenőrzése; az ingatlanok forgalmi érték adatairól való adatszolgáltatás (díjazás ellenében).

Polgár Péter elnökhelyettes elmondta: az adózásban az idén kiemelt szerepet kapnak az elektronikus szolgáltatások, amelyek az adózók kényelmét szolgálják. Január 1-jétől így az APEH 23 központi ügyfélszolgálatán bevezették a bankkártyás adófizetést (ennek költségeit az állam viseli).

Megújulnak a bevalláskitöltő programok: az új Java alapú, platformfüggetlen elektronikus nyomtatványkitöltő program aktív help szolgáltatással segíti a kitöltést, támogatja az adózói törzsadatok kezelését. Megújul az eBEV portál is.

Bővül az adóhatóság honlapján közzétett adatok köre, így megtekinthetőek lesznek a csoportos áfa-alanyiságot választók, az áfa vagy eva-alanynak nem minősülő, adószámmal rendelkező jogi és egyéb szervezetek adatai, a felfüggesztést követően törölt adószámok és a végrehajtással érintett adózók neve és adószáma.

Aki bevallását, adatszolgáltatását elektronikusan nyújtja be, beadványait (így a fizetési könnyítés iránti kérelmet is) elektronikus úton is beterjesztheti. Az adat- és változásbejelentő lapok többségét ugyancsak be lehet nyújtani az interneten. Az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot ezután önállóan, elektronikusan is be lehet küldeni.

Varga Lászlóné elnökhelyettes elmondta: az APEH január 7-én közzétette az első elektronikus árverésre vonatkozó hirdetményt, egy 3 millió forint értékű Suzuki gépkocsit kínáltak fel. Az első eredményekről a hónap végén lehet majd beszámolni, mert a folyamat hosszadalmas: a hirdetmény 15 napig van kinn, az árverés pedig nyolc napig tart – mondta Varga Lászlóné. A rendszer az arveres.apeh.hu címen érhető el, s az árverésen azok a magánszemélyek vehetnek részt, akik az Ügyfélkapun regisztráltak.

Az adóhatóság idei jelentős feladatai közül az elnökhelyettes kiemelte az újonnan alakult társaságok preventív ellenőrzését. Elmondta, a tárgyévben jogelőd nélkül alapított gazdasági társaságok 20 százalékát ellenőrzik majd az alapítást követő 90 napon belül a helyszínen. A kiválasztásra kockázatelemzés alapján kerül sor, ellenőrzésre számíthat az a társaság, amelynek tagja, vezető tisztségviselője köztartozással megszűnt, jelentős összegű adóhiánnyal, adószám felfüggesztéssel, – törléssel, üzletbezárással, tevékenység felfüggesztésével érintett társaság tagja, vezető tisztségviselője volt. Ha az adóhatóság szabálytalanságot talál, felfüggeszti az adószámot.

A jövedelem- (nyereség-) minimum szerinti adózás ellenőrzése az egyéni vállalkozók esetében februárban, a társasági vállalkozók körében májusban indul. Elsődlegesen a vállalkozásnak kell megvizsgálnia, hogy adózás előtti eredménye, illetve társasági adóalapja közül a nagyobb érték eléri-e a jövedelem minimumot, azaz a csökkenő, illetve növekvő tételekkel korrigált összes bevétel 2 százalékát. Amennyiben nem éri el, választania kell, hogy a jövedelem-minimumot tekinti-e adóalapnak, vagy nyilatkozik arról, hogy az adóalapja annál kisebb. A bevallások alapján 30 napon belül ki kell jelölni azokat, akiket egy éven belül ellenőrzés alá vonnak. A kijelölteket értesíti az APEH, így az ellenőrzés megkezdéséig lehetőségük lesz önrevízióra.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.