Az EB aggódik a román áfacsökkentés miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság (EB) előrejelzése szerint a román kormány áfacsökkentő tervei jelentős kiesést okoznak az adóbevételekben – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke szerdán Bukarestben, miután Victor Ponta román miniszterelnökkel tárgyalt.


Közös sajtóértekezletükön Dombrovskis rámutatott: fontos, hogy a román gazdaság tovább javuljon, ezért aggodalomra adnak okot azok a jelentős áfacsökkentések, amelyeket az elfogadásra váró új adótörvény tartalmaz. Hozzátette: az új adótörvények előírásai nincsenek összhangban az EB ajánlásaival, amely azt kérte a tagállamoktól, hogy – főleg a rosszul fizetett – munka adóterheit csökkentsék a gazdasági növekedést és fogyasztást kevésbé érintő adónemek rovására.

Ponta szerint kormánya minden intézkedésére megvan a fedezet, és az adócsökkentés hosszú távon fenntartható. Emlékeztette az EB alelnökét, hogy Bukarest megkezdte a munka adóterheinek visszaszorítását, amikor tavaly ősszel öt százalékponttal csökkentette a munkáltatók által fizetendő nyugdíjjárulékot. Szerinte az áfacsökkentésre is van fedezet, hosszú távon pedig az adókerülés visszaszorítását eredményezheti.

A román gazdaság három éve növekszik, csökken a költségvetési hiány, az államadóság pedig a GDP 40 százaléka alatt maradt – mondta a román miniszterelnök. Ponta elismerte, hogy az EU-ban átlagon felülinek számító – három százalékos – gazdasági növekedése ellenére Románia még távol áll az Európai Unió átlagos gazdasági és társadalmi mutatóitól, de szerinte éppen azért kell Romániának nagyobb sebességgel fejlődnie, hogy behozza lemaradását.

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

Bukarest jövőre az általános forgalmi adót 24-ről 20 százalékra, az élelmiszerek áfáját pedig már idén júniustól 9 százalékra akarja csökkenteni.

Valdis Dombrovskis bukaresti látogatása alkalmával Romániában országos tájékoztatási kampányt indítottak az EB – fiatalkori munkanélküliség leküzdésére irányuló – Ifjúsági Garancia nevű programjának népszerűsítésére. Ennek keretében Románia csaknem félmilliárd eurós uniós támogatást hívhat le annak érdekében, hogy minden friss végzősnek tanulmányai befejtését követően négy hónapon belül konkrét foglakoztatási, vagy továbbképzési ajánlatot tudjon biztosítani.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.