Az új francia miniszterelnök folytatja a kiadáscsökkentést és nem emel adót


Gabriel Attal új francia  miniszterelnök a nemzetgyűlésben kedden elmondott programbeszédében kijelentette, hogy „tartja az eddigi irányt” annak érdekében, hogy a GDP-hez mért államháztartási hiány 2027-re három százalék alá csökkenjen, különösen a „kiadásaink ellenőrzésének” és a „nem túl sok adóemelésnek” köszönhetően. A kormányfő Franciaország „bürokráciamentessé” tételét is szorgalmazta.    

„Tartjuk az irányt: 2027-re vissza kell vinnünk az államháztartási hiányt három százalék alá, köszönhetően a nagyobb növekedésnek, a nagyobb aktivitásnak, a kiadásaink ellenőrzésének, nem pedig a túl sok adóztatásnak” – mondta a kormányfő általános politikai nyilatkozatában, hozzátéve, hogy „az első megtakarítási javaslatokat” a következő költségvetést illetően márciusban jelenti be.

A miniszterelnök szerint Franciaország visszaerősödésének előfeltétele „a költségvetési felelősség”.     Gabriel Attal jelezte, hogy „Franciaországot szeretné bürokráciamentessé tenni”, utalva a „60 milliárd euróra”, amely évente „a mindennapi élet bürokratikus eljárásai és bonyolultsága miatt” vész el. Bejelentette, hogy „a nyár után” a munkajog reformjának új szakaszát indítja el, hogy „felszabadítsa a kis- és középvállalatok energiáit”, „a mindennapi munkájuk jelentős egyszerűsítésével, és azáltal, hogy lehetővé válik számukra, hogy bizonyos szabályokról közvetlenül, vállalatokon belül tárgyaljanak”.

Gabriel Attal szerint ez az egyszerűsítési törekvés „nem korlátozódik a munka világára”. „A francia lakossággal, a szakemberekkel, a képviselőkkel együtt fogjuk felmérni a megszüntethető vagy egyszerűsíthető normákat, s meg fogjuk vizsgálni azokat az eljárásokat, amelyeken javítani lehet. Minden téma terítéken van” – hangsúlyozta.     A miniszterelnök jelezte azt is, hogy „az idei évtől” lehetővé válik, hogy „az ország bármely pontján” online lehessen panaszt tenni. Azt is elmondta, hogy „minden szerv, bizottság és egyebek, amelyek az elmúlt 12 hónapban nem üléseztek, megszűnnek”.

„Ahol csökken a bürokrácia, a szabadság ter nyeret” – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 19.

500 milliárd eurós alapot javasol Németország és Franciaország

Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására – jelentette be a német kancellár és a francia államfő hétfőn.
2022. március 29.

A G7 nem fizet rubelben az orosz gázért

A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért.
2022. január 5.

A digitális sárkány – a technológiai óriások és a digitális szolgáltatások adózása Kínában

Sokan szeretnék megfejteni, hogy mi áll a kínai „titok” hátterében, minek köszönhető a digitális és gazdasági nagy ugrás? Egyértelmű, hogy az egyik legfontosabb ok a piac méretében keresendő, a másik pedig a jelentős állami szerepvállalás. A kínai techcégek adózása is megoldott: az összes beszedett adó több mint 30 százalékát ez a szektor fizeti.