Az utazásszervezés adózása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utazásszervezési szolgáltatás különös adózási módja kapcsán lényegi változások léptek hatályba. A terület adózása amúgy sem egyszerű: figyelemmel kell lenni arra, hogy az utazásszervezés – mint önálló szolgáltatás – nem egyszerű közvetített szolgáltatás; a lényege abban áll, hogy bár a szolgáltatás nyújtója az általa más adóalany(ok)tól igénybe vett szolgáltatásokat valóban saját nevében és más javára közvetíti, azonban ehhez valamilyen pluszt ad saját szervező tevékenysége révén.

Elöljáróban fontos kiemelni, hogy az utazásszervezési szolgáltatás különös adózási módja kapcsán lényegi változások léptek hatályba. Az utazásszervezésről – függetlenül attól, hogy annak adóalapját az általános szabályok, vagy az árrésadózás különös szabályai szerint kell megállapítani – elmondható, hogy az egy olyan – jellemzően komplex – szolgáltatás, amely esetén a szolgáltatás nyújtója egy utazás megvalósulásában működik közre úgy, hogy az általa nyújtott szolgáltatás megvalósításához más adóalany(ok) által nyújtott szolgáltatásokat vesz igénybe, és saját szervező tevékenységének hozzáadásával egészíti azt ki a teljesítése során. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az utazásszervezés – mint önálló szolgáltatás – nem egyszerű közvetített szolgáltatás; a lényege abban áll, hogy bár a szolgáltatás nyújtója az általa más adóalany(ok)tól igénybe vett szolgáltatásokat valóban saját nevében és más javára közvetíti, azonban ehhez valamilyen pluszt ad saját szervező tevékenysége révén.

A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 306…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

A közvetett adózás rendszere a Dél-afrikai Köztársaságban (3. rész)

Elöljáróban fontos kiemelni, hogy az utazásszervezési szolgáltatás különös adózási módja kapcsán lényegi változások léptek hatályba. Az utazásszervezésről – függetlenül attól, hogy annak adóalapját az általános szabályok, vagy az árrésadózás különös szabályai szerint kell megállapítani – elmondható, hogy az egy olyan – jellemzően komplex – szolgáltatás, amely esetén a szolgáltatás nyújtója egy utazás megvalósulásában működik közre úgy, hogy az általa nyújtott szolgáltatás megvalósításához más adóalany(ok) által nyújtott szolgáltatásokat vesz igénybe, és saját szervező tevékenységének hozzáadásával egészíti azt ki a teljesítése során. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az utazásszervezés – mint önálló szolgáltatás – nem egyszerű közvetített szolgáltatás; a lényege abban áll, hogy bár a szolgáltatás nyújtója az általa más adóalany(ok)tól igénybe vett szolgáltatásokat valóban saját nevében és más javára közvetíti, azonban ehhez valamilyen pluszt ad saját szervező tevékenysége révén.

A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 306…

2024. május 6.

Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok

NAV-Figyelő 18. hét: Online intézhető ügyek