Az utolsó percekben simítják az adórendszert


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Extra adót vetnek ki az energiaellátókra, pontosítják a katát, átírják az energiaitalokra kivetett „chipsadót”, és két új fejlesztési adókedvezményt vezet be a kormány – többek között ez derül ki az adótörvényekhez benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványokból. A vasárnap benyújtott javaslatokról hétfőn már dönt is az Országgyűlés.


Zárószavazás előtti módosító javaslatokat nyújtott be vasárnap a kormány az „egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról” szóló törvényjavaslathoz.

Energiaadó

Ennek értelmében a gazdasági válság negatív hatásainak enyhítése és a költségvetési hiánycélra vonatkozó prognózis tartásának elősegítése érdekében az energiaellátók jövedelemadója 31 százalékra emelkedik, az adóból azonban az új beruházásokra tekintettel érvényesíthető adókedvezmény, legfeljebb a számított adó 50 százalékáig.

Kata

A megváltozott munkaképességű vállalkozók a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt érvényesíthetnek, amelyet a kisadózó vállalkozások tételes adója nem biztosított számukra, ezt pótolja a módosítás. Ennek következményeként a megváltozott munkaképességű vállalkozó után a kisadózó vállalkozás nem havi 50 ezer, hanem havi 25 ezer forint tételes adót fizethet.

A javaslat kiegészíti továbbá a kisadózó vállalkozók tételes adójának választására jogosultak körét az adott adóévre korábban átalányadózást vagy az eva szerinti adóalanyiságot választókkal.

Chipsadó

Az indítvány emlékeztet arra, hogy az energiaitalra vonatkozó adómérték az egységes javaslat szerint differenciált és a hatályoshoz képest kisebb, amellett, hogy a termékkör kiterjed az alacsony koffeintartalmú és egyéb más anyagokat is tartalmazó energiaitalokra.

Az egységes javaslat szerint magasabb mérték (150 forint literenként) vonatkozna a magas koffeintartalmú termékekre, továbbá azon termékekre, amelyek taurint is tartalmaznak és alacsonyabb (40 forint) az alacsony koffeintartalmú termékekre.

Mivel azonban bizonytalan a tartalma a termékkört kiterjesztő definíciónak, illetve fennáll a veszélye az adókikerülésnek, ezért az indítvány elhagyja az egységes javaslatból az új termékdefiníciót, továbbá az adó mértékét a hatályos, magasabb (250 forint literenként) összegben állapítja meg a taurint is tartalmazó energiaitalokra és negyven forintban a kisebb egészségkockázatú — taurint nem tartalmazó, ám metil-xantint tartalmazó termékekre.

Munkahelyvédelmi adókedvezmények

A munkahelyvédelmi akcióterv alapján kidolgozott, kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezményhez kapcsolódik egy olyan átmeneti rendelkezés, amely egyértelművé teszi, hogy az olyan kisgyermekes munkavállalók után is jár munkáltatói adókedvezmény (január 1-jétől), akiknél a gyed, gyes, gyet lejártát követő vagy az ellátás melletti foglalkoztatás már 2013. január 1-je előtt megkezdődött.

Új kedvezmények a szociális hozzájárulási adóból

A javaslat szerint két új adókedvezményt vezetnének be: a társasági adótörvény szerinti fejlesztési adókedvezményre jogosult, szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás a beruházás üzembe helyezését követő 5 éven belül szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesíthet, ha bővíti a munkavállalóinak létszámát. A kedvezmény a foglalkoztatás első két évében havi 100 ezer forint bruttó bérig érvényesíthető, 100 százalékos kedvezményt jelent a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás tekintetében.

2013-tól a hazai vállalkozások kutatási, fejlesztési tevékenységét szociális hozzájárulási adókedvezmény is segíti. A javaslat szerint a vállalkozások által foglalkoztatott, tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező kutatók után adókedvezmény érvényesíthető. Az adókedvezmény igénybevételével a bér után fizetendő szociális hozzájárulási adó mértéke 0 százalék, amelyet havi bruttó 500 ezer forint munkabérig lehet érvényesíteni. A kedvezményt vállalkozási kutatóhelyek vehetik igénybe.

Kulturális adó

A módosító javaslat a kulturális adó hatályát kiterjeszti azokra a televíziós kábelszolgáltatókra, műholdas műsorelosztókra, illetve földi terjesztésű műsorelosztókra amelyek — az általuk nyújtott műsorszolgáltatás keretén belül – pornográf tartalmú csatorna hozzáférését teszik lehetővé előfizetőik részére.

Szja: devizakölcsön elengedésének adómentessége

A lakás célú devizakölcsönnel rendelkező magánszemélyek adósságának hitelintézeti elengedésével összefüggő adómentesség a hatályos szabályok szerint jövedelemkorláthoz kötött (az egy főre eső jövedelem a megelőző három hónap átlagában egy főre vetítve nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét). A gyakorlatban felmerült igények alapján indokolt a korlát felemelés az öregségi nyugdíjminimum négyszeresére – írják. További feltétel, hogy a hitelintézet és a magánszemély független felek legyenek, tehát a magánszemély ne álljon például munkaviszonyban a hitelintézettel.

A jövő évi adótörvényeket várhatóan hétfőn este fogadja el az Országgyűlés. Az elfogadott jogszabályokról kedden reggel olvashat részletesen az Adó Online-on.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]