Bekeményít az APEH – reszkessen a feketegazdaság!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Június elejétől a korábbiaknál is erőteljesebben lépnek akcióba a feketegazdaság visszaszorítása érdekében az adóellenőrökből és pénzügyőrökből álló, úgynevezett Rapid csoportok – idézi az APEH közleményét az MTI.

A rendőrségi mobil egységekhez hasonlóan az APEH speciális egységei, az újjászervezett Rapid csoportok is folytatják működésüket, az egységek minimum két adóellenőrből és egy hivatásos pénzügyőrből állnak.

A revizorok gépkocsival, mobiltelefonnal, laptoppal felszerelkezve, az irányító személlyel és egymással is folyamatos összeköttetésben járják az országot, és ellenőrzik egyebek mellett az áruk beszerzéséhez és értékesítéséhez kapcsolódó adókötelezettségek betartását. Emellett leltároznak és vizsgálják a számla-, illetve nyugtaadást is.

A Rapid csoportok eddig mintegy három és félezer vizsgálatot végeztek, közel százmillió forint mulasztási bírságot szabtak ki, és a jelzésükre indított adónem-ellenőrzések mintegy 5 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek