Benyújtották a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot

Az 5 milliárd forint feletti, különleges gazdasági övezetben megvalósuló beruházások területén a települési önkormányzat feladat- és hatásköreinek döntő részét a megyei önkormányzat látja el. Ezeken a területeken helyi adót is a megyei önkormányzat vet ki, és a testület rendelkezik az adóbevételekkel. A törvényjavaslat Budapestre nem vonatkozik.

A kormány benyújtotta a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi különleges gazdasági övezetek létrehozását – olvasható a Miniszterelnökség szerdai közleményében.

A különleges gazdasági övezetek olyan területek, ahol speciális szabályok segítik a nagyberuházások gyors és hatékony megvalósítását, a térség infrastrukturális fejlesztését. A kiemelt, 5 milliárd forint feletti beruházások gazdasági és foglalkoztatási hatása a helyi szint mellett megyerészeket és térségeket is érint. Éppen ezért igazságosabb, ha egy faluban vagy kisvárosban megvalósuló jövőbeni nagyberuházás adóbevételei több települést gyarapítanak – írták.

A beruházások ösztönzése mellett a törvényjavaslat arányosabb forráselosztást tesz lehetővé a megyéken belül. A különleges gazdasági övezetek bizonyos adóbevételeit a megyei önkormányzat a térség, különösen a beruházással érintett települések területén megvalósuló fejlesztések, valamint a települések működésének támogatására fordíthatja. A változás nem érinti a helyi és a központi adók arányának eddigi rendszerét, nem vonatkozik a fővárosban, a budapesti kerületekben, illetve a megyei jogú városokban megvalósuló beruházásokra és az állam nem von el egyetlen fillér adóbevételt sem az önkormányzatoktól.

A kormány gazdaságpolitikájának fő célja, hogy mindenki, aki dolgozni akar, dolgozhasson Magyarországon. A különleges gazdasági övezetek kijelölése hozzájárul a gazdaság újraindításához, az új munkahelyek létrehozásához, és a meglévő munkahelyek megőrzéséhez – olvasható a közleményben.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat részletes indokolása szerint „a különleges gazdasági övezet kijelölését követően a települési önkormányzat feladat- és hatásköreit, –az anyakönyvi feladatok kivételével – a megyei önkormányzat látja el, illetve gyakorolja, amelyet elláthat a települési önkormányzat útján, megállapodással is”.

A törvényjavaslat helyi adómegállapítási jogosultságot hoz létre a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megyei önkormányzatnál, és rögzíti, hogy a helyi adó az azt megállapító önkormányzat bevétele.

A javaslat szerint a megyei önkormányzat által a különleges gazdasági övezetre bevezetett adókhoz kapcsolódó adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el, amely fő szabály szerint az önkormányzati adóhatóságra vonatkozó szabályokat alkalmazza.

A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a megyei önkormányzatnak nem lesz jogosultsága települési adót bevezetni.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek:


Göd városán tesztelik a különleges gazdasági övezeteket
2020. április 20.

Új kategóriát vezet be a Kormány a különleges gazdasági övezettel. A különleges gazdasági övezetté nyilvánított területen az önkormányzati jogkörök, így például a helyi adók kivetése is a helyi önkormányzattól a megyei közgyűléshez kerül át.