Cafeteria: egyszerűsödik a lakástámogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus elsejétől egyetlen jogszabály szabályozza a támogatás lehetőségét – hívta föl a figyelmet Fata László.


A cafeteria-rendszeren keresztül augusztus 1-től a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó (szja) törvénybe került – mondta Fata László cafeteriaszakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

A szakértő közölte: az eddigi „sok munkát igénylő helyzet” változik meg azzal, hogy egyetlen jogszabály szabályozza a támogatás lehetőségét.     

A munkáltató a lakás értékének 30 százalékát, maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen. Mivel ez egy jelentős összeg, és a törvényalkotó szeretné, ha ezt célirányosan használnák fel érthető, hogy szigorú szabályokat fogalmaztak meg – mondta a szakértő.

[htmlbox Három Navigátor]

 

Így többek között vizsgálni kell a lakás méretét; a lakásban lakók számát; hogy az adott cég dolgozója a lakásban tulajdonos vagy például haszonélvező; a lakásban laknak-e a lakásban az igénylők. Ha összeállnak az adómentes támogatás feltételei, akkor a munkáltató folyósíthatja a hitelintézeten keresztül a támogatási összeget. 

Ez történhet egyszerre vagy hozzájárulással a hiteltörlesztéshez – tette hozzá. 

A munkáltatónak emellett ellenőriznie kell azt is, hogy a célnak megfelelően használják-e fel a támogatást, de ez sem okoz többletmunkát, hiszen a folyósítás általában a hitelszámlára megy.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.