Cégek kezdeményezik a legtöbb felszámolást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Míg korábban az adóhatóság kezdeményezte a legtöbb felszámolási eljárást Pest megyében, addig napjainkban a gazdálkodó szervezet gazdálkodó szervezet ellen felállás a jellemző – közölte a Pest Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel. Jelenleg több mint 4400 fizetésképtelen cég ellen folyik procedúra a régióban.

Bár tavaly csaknem 140-nel kevesebb felszámolás elleni kérelem érkezett a megyei bíróságra, mint 2009-ben, korai lenne hosszú távú kedvező fordulatra gondolni – mondta Kende Katalin. Míg 2007-ben 2676, addig 2009-ben már 3674 felszámolási eljárás indult a főváros térségében. Az emelkedő tendencia tavaly megállt: „”csak”” 3537 új ügyet regisztráltak. Jellemzően ma már valamelyik gazdálkodó szervezet kezdeményezi volt partnere felszámolását – tette hozzá a szóvivő.

Mivel az utóbbi esetben más szabályok szerint dolgoznak a bírák, a felszámolási ügyek jelentősen „”elnehezültek””: Pest megyében egy-egy érintett bíróra átlagosan közel félezer folyamatban lévő ügy jut, így nemigen tartható az érdemi döntésre előírt 60 napos határidő – mutatott rá.

A Pest Megyei Bíróság gazdasági kollégiuma vezetőjének tapasztalatai szerint gyakran 100-200 ezer forintnyi tartozás miatt fordulnak hozzájuk a hitelező cégek, akik hiába remélik, hogy az adós „”kiütését”” és jogutód nélküli megszűnését követően könnyíthetnek saját helyzetükön, és végre pénzükhöz juthatnak. Mivel az eljárások zöme szinte vagyontalan, vagy csalárd módon kiürített vállalkozások ellen folyik, a hitelezők nemcsak hoppon maradnak, hanem akár maguk is tönkremehetnek.

Jelenleg több mint 4400 fizetésképtelen gazdálkodó szervezet ellen folyik felszámolási procedúra Pest megyében – ismertette a szóvivő. Zömmel kis építőipari és fuvarozási cégek kerülnek baja, de nem kerülhette el a felszámolást például a Pólus Palace Zrt. és az Euro – Drink Hungary Kft. sem.

Kende Katalin kitért arra, hogy a vártnál jóval kevesebben próbálkoznak csődeljárással, jóllehet, a hatályos csődszabályozás célja az átmenetileg pénzügyi gondokkal küzdő cégek megmentése. 2009. óta csupán 11 csődeljárás indult, és egyetlen csődegyezség született Pest megyében – közölte.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.