Céghúsvét adómentesen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adómentes húsvétot ajánl az Accor-Services annak apropóján, hogy évente három alkalommal, á 6550 forint értékben lehet közterhek nélkül ajándékozni.

A húsvét áll a második helyen a vállalati ajándékozási ranglistán – állítja Arnaud Erulin, az Accor-Services Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember ezt azzal összefüggésben jelentette ki, hogy tapasztalatai szerint egyre több cég használja ki az adómentes ajándékozás lehetőségét akár saját dolgozói, akár üzleti partnerei javára. A tavalyihoz képest megemelt összegben, évente három alkalommal, alkalmanként 6550 forint értékben használhatja ki egy cég az adómentes ajándékozás lehetőségét. Megfigyelhető, hogy az adómentes ajándékozás szempontjából a cégek a karácsonyt sorolják az első helyre.

Az Accor-Services Magyarország Kft. a közelgő húsvétra meglepetést is tartogat, ugyanis számos beváltóhellyel olyan szerződést kötöttek, amilyennel az utalvány akár 15 százalékkal többet ér. A Top Premium utalvány több mint 20.000 országos, helyi és regionális hiper- és szupermarketben, parfümériában, könyv- és ruházati boltban, valamint elektronikai és barkácsszaküzletben váltható be.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.