Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közvagyonnal való gazdálkodás mindig is sok gondot, visszaélést eredményezett. A rájuk bízott vagyont sokan a sajátjukként kezelték, nem tűrtek ellenőrzést maguk felett. Máskor méltatlanoknak osztogatták, vélt vagy valós előnyök fejében, esetleg szavazatukat megvásárolandó.
Hát te is leszálltál / Bonifác, hozzánk, felváltani engem? / S kissé előbb? Az írás is csalás már?
(Isteni színjáték, Pokol 19. ének, részlet)
Dante halálának 700. évfordulója alkalmából közzé tett cikksorozatunk előző részében a pénzimádókkal és a pénzhamisítókkal foglalkoztunk.
A pénz imádata szinte bocsánatos bűn Danténál, okkal, hiszen ennek szinte mindenki rabjává esik életének egyes szakaszaiban. Pokolra való bűnné ez akkor válik, ha a pénz gyűjtése és/vagy tékozlása már rögeszméssé válik, ennek rabja nem is akar szembesülni magatartásának következményeivel.
A pénzhamisítás – ez nem is lehet kérdés – bűn, amely megingathatja a gazdaságba, a kereskedelembe, és végső soron az államhatalomba vetett bizalmat. Ezen okból ezt régen is, ma is büntetni rendelik a törvények. Kivéve, ha az államok, az uralkodók a pénzrontást maguk követik el, nekik legfeljebb a Pokol ígérete marad, bár sajnos, ez ma már nem igazán jelent visszatartó erőt.
A korrupcióról
A korrupció átszövi mindennapi életünket, mint Medúza fejének kígyói.
Medúza feje (Peter Paul Rubens, 1617-18)
Legáltalánosabb értelemben vett meghatározása a korrupciónak a következő: Korrupcióról akkor beszélünk, ha valaki – közvetlen vagy közvetett önérdekből – megszegi a közösségi együttélés egy vagy több olyan szabályát, amelynek érvényesítéséért ő a felelős.
Megjelenési formája igen sokfajta lehet, itt csak példákat adunk erre:
– állások, pozíciók egyéni érdekek alapján való juttatása;
– ’Te megdicsérsz, én kitüntetlek!’;
– állami/uniós támogatások juttatása politikai és/vagy anyagi támogatásért cserébe;
– szemet hunyás visszaélések, jogsértések felett;
– csúszópénz, hálapénz juttatása jobb szolgáltatás, érdekében;
– jogalkotás befolyásolása érdekek mentén.
Legfertőzöttebb területek az államigazgatás, az állami megrendelések, az államilag finanszírozott oktatás, az állami egészségügy, a sajtó, a művészvilág, a jogalkotás, a földügyek (tulajdon, használat, termelés). Tévedés ne essék: itt nem Magyarországról van szó, hanem bármely országról!
A korrupció a régmúltban is jellemző visszaélési forma volt, erre már a Bibliában is vannak utalások.
Dante is részletesen ír a pozíciók, tisztségek érdemteleneknek való osztogatásáról, a korrupt tisztviselőkről és a közpénzek elbitorlásáról. A hatalmat gyakorlók visszaélnek tisztségükkel, az önteltség és az irigység (a hét főbűnből kettő is) elhatalmasodik rajtuk.
Dante az anyagiasságot általában is elítéli, és minden bizonnyal nem véletlen, hogy ebben a pápai udvart és a francia királyokat emeli leginkább piedesztálra (csak az utalások száma megtöltene egy oldalt). Az egyházi máltóságokat említi meg a következő részletben:
|
Vádbeszéd az anyagiasság ellen A városod (mely dús növénye annak, ki elsőként támadta a Teremtőt, irigységével sok könnyet okozva) készíti s terjeszti a rossz virágot, mely tévútra csalja a juhokat, mert pásztoraikból farkast csinál. Evangéliumot, egyházatyákat senki sem olvas; csupa Decretalis-t bifláznak, buzgó margójegyzetekkel. |
Pápa és bíborosok ebben élnek; gondolatuk nem Názáretbe száll, hol egykor szárnyat bontott Gábriel. De majd a Vatikán s a többi kegyhely, mely Rómában végső nyughelyet ad a Péter nyomában járt seregeknek, e fertőtől hamar megszabadul!” (Paradicsom 9. ének, részlet, Nádasdy Ádám fordítása) |
Korrupt egyházi méltóságok
Címek, állások, díjak osztogatása arra nem feltétlenül méltóknak (protekcionizmus avagy szimónia)
A bibliai Simon mágus pénzért szerette volna megvásárolni Szent Pétertől a csodatévő képességét. Erről korábban már értekeztünk az Adó Online lapjain: Szent és kevésbé szent könyvek – 3. rész – Újszövetség másképp.
A szimónia ábrázolása egy XII. századi iniciálén
Dante a szimóniát (a fordítás helyesírását követjük) mélységesen elítéli. A következő részletben arra utal, hogy a túlvilági utazás idején (1300 nagycsütörtöktől a következő csütörtökig) még regnáló pápa, VIII. Bonifác már elért volna a Pokolba, de a bűnhődő lélek itt téved, hiszen VIII. Bonifác pontifikátusa csak 1303-ban ért véget (Dante viszont ezt már tudta a mű megírásának idejében!).
VIII. Bonifác Dante egyik legvérmesebb politikai ellenfele volt, része lehetett Dante máglyahalálra ítélésében is; az egyháztörténelem egyik legrosszabb, legkorruptabb pápája volt. Hírhedt volt a tisztségek pénzért való osztogatásáról is. Neki „köszönhető”, hogy a francia királyok (Szép Fülöp és utódai) befolyása alá kerültek a pápák, megkezdődött hét évtizedes avignoni fogságuk. IV. (Szép) Fülöp nem kímélte VIII. Bonifácot sem, csatlósait ráküldte a pápára, aki ekkor éppen szülőhelyén, Anagniban tartózkodott. A pápát elfogták, még kezet is emeltek rá. Minden bizonnyal ennek is része volt abban, hogy alig egy hónap múlva VIII. Bonifác elhunyt.
A pokolban a szimóniát elkövetők úgy bűnhődnek, hogy fejjel lefelé, derékig egy gödörben szenvednek, miközben kint kalimpálnak lábaik, talpuk lánggal ég.
A VIII. Bonifácot megsejtő bűnös lélek nem más, mint III. Miklós pápa (pontifikátusa: 1277-1280), eredeti családneve Orsini volt, erre utal az idézetben a „medve szült” (orso=medve) kifejezés. III. Miklós is hírhedt volt korrupciós tisztségosztogatásáról.
|
Ó, Simon mágus s ti, utód-csapatja, akik Isten jó dolgait – miket elnyerni csak az erénynek szabadna – arannyal s ezüsttel fertőzitek, most fületekbe fúvom harsonámat, a harmadik bugyor a tietek. … A szürke szikla mélyén s oldalán ott kerek lyukak ezerszám ásitoztak, és mind egyforma nagynak lenni látszott. … Minden lyukból a térdéig kilengett a bennszorult bűnösnek lábaszára, míg fejreálltak odabent a testek. Perzselte talpukat gyehenna lángja, bármely bilincset elszakított volna a hév, ahogy mind lábát lökte-rázta. … S az felkiáltott: „Hát te is leszálltál Bonifác, hozzánk, felváltani engem? S kissé előbb? Az írás is csalás már? Hamar jöttél kincseiddel beteltem, mikhez a szépasszony elcsábitása révén jutottál, mesterként a cselben.” … „Hogyha kilétemet felfedni vágynád te, kit ideűzött kíváncsisága: tudd meg, viseltem Szent Péter palástját. A medve szült s úgy hajszolt a harács a bocsok miatt, hogy fenn a pénzemet, itt lenn magamat tömtem én a zsákba. Fejem alatt vannak a többiek, kik megelőztek a szimóniában, |
s most mind lapul lent, sziklarés megett. Lejjebb bukom, ha jön, akire vártam, felvált, kit benned megérkezni véltem s kinek nevére kérdezett a szájam. De régebb óta fáj a lábam nékem tótágast állva s szenvedve a lángtól, miként majd ő is rúgkapálva ég lenn. Mert sokkal szennyesebben egy főpásztor jön nyugatról, törvényeket tiporva, s még mi is borzadunk gyalázatától. A makkabeusok Jázonja óta nem volt ily gaz. S mint azt saját királya: emezt a franciáké pártfogolja.” … „A kulcsok tisztelete most is áthat, a kulcsoké, melyekkel nagy hatalmat birtokoltál. Ez fékez, szabva gátat ajkaimon a szigorúbb szavaknak. Kapzsiságtok világot rontva tombol s míg jót tipor – utat a rossznak ad csak. Rátok már az Evangelista gondolt, látva a nőt, ki a vizek felett ült s királyokkal paráználkodó volt. A nőt, aki hét fejjel született s tíz szarvával erősnek lenni látszott, amíg a férje bűnbe nem esett. Istent aranyból, ezüstből csináltok a pogányoktól abban különbözve, hogy ők egyet, ti száz bálványt imádtok.” (Pokol 19. ének, részlet, Baranyi Ferenc fordítása) |
VIII. Bonifác után XI. Benedek lett a pápa, aki szentéletű volt, pontifikátusa még egy évig sem tartott. A következő, V. Kelemen pápa viszont 1305-től 1314-ig ült a pápai trónon (majd egy évig nem volt pápa, ennek köszönhető a konklávé későbbi befalazása), és annál hírhedettebb lett. V. Kelemenre utalnak a következő sorok az idézetben: Mert sokkal szennyesebben egy főpásztor / jön nyugatról, törvényeket tiporva, / s még mi is borzadunk gyalázatától.
A szimóniákusok büntetése
V. Kelemen pápasága idején folyt a templomosok elleni, koholt vádak alapján indított persorozat, amelynek a végén sok templomos halt meg a máglyákon, köztük nagymesterük is. A templomosok pénz- és egyéb ügyeire a későbbiekben még visszatérünk.
Az idézet utolsó öt tercinájában Dante vádolja meg a pápákat kapzsisággal, akiket csak a „kulcsok tisztelete” (értsd: Szent Péter kulcsai) miatt nem illett durvább szavakkal. Ennek a részletnek a további – egyébként igen szép és szellemes – allegóriáira most nem térünk ki.
Korrupt tisztviselők
A korrupció leggyakrabban a közvagyon felett hatalommal, döntési jogkörrel rendelkező választott vagy megbízott tisztviselők miatt alakul ki. A következő idézetben a bűnösök forró szurokban alámerülve bűnhődnek, ha egy-egy testrészük kiemelkedne, akkor az ördögök szigonyokkal szurkálva bírják rá a bűnhődő lelkeket az alábukásra.
|
A szurkon kívül mást semmit se látván csak bugyborékolását vettem észre, olyan volt, mint a hólyagzás a láván. … úgy vettem észre egy démont, ki barna árnyként rohant felénk, szörnyen lihegve. Ha tudnátok, mily rémes volt az arca! S a látvány is, ahogy szárnyát kitárva úgy szökdelt, mintha repülni akarna. Egy bűnöst – mint nyereg – hordott a válla, mely magas és hegyes volt. És az ördög vaskarmait terhe inába vájta. S a hídunkról lemordult: „Rondakörmök, Szent Zita vénei közül, ímé egy! Nyomjátok a fenékre. Most csak ő jött, de új prédát hozok hamar tinéktek onnét, hol csalnak /Bonturót kivéve/, nemből igen lesz ott, ha jó a pénzed.” |
Ahogy fordult, úgy dobta a terhét le, aztán rohant, gyorsabban, mint a véreb, mely tolvajt űz, láncról eloldva végre. Az lemerült, feltolva alfelének dombját, a lenti ördöghad azonban ráförmedt: „Szentképtől nincs mit remélned, itt máshogy úsznak, mint Serchióban, s ha kampós horgainkat nem kívánod: tanácsos mélybe bújnod a szurokban.” Most száznál több szigony húsába vágott, „Itt is – hangzott – suttyomban üzletelve s csak lepel alatt járhatod a táncod.” A lábasban szakács-parancsra lentre villákkal így nyomják a húst a kukták, hogy elmerülten főjön ízesebbre. … (Pokol 21. ének, részlet, Baranyi Ferenc fordítása) |
Szent Zita Lucca városának védőszentje, azaz egy luccai megválasztott politikust hoz az ördög a vállán. A korabeli feljegyzések alapján pontosan azonosítható a korrupt politikus is: Martino Bottaio 1300 nagypéntekén halt meg, azaz pontosan akkor, amikor a történetmesélés szerint Dante a Pokolban volt.
A politikusi korrupciót úgy jellemzi Dante, hogy „nemből igen lesz ott, ha jó a pénzed.”
A jó és rossz bíró allegóriája (15. századi freskó részlete, Reguengos de Monsaraz régi városházának és bíróságának épületében, Portugália)
Dantétól nem állt távol az irónia sem! A részletben említett Bonturo Lucca városának hírhedten korrupt politikusa volt. Bonturo túlélte a Színjáték szerzőjét (nem kis bátorság, hogy nevén nevezi művében), Dante halála után négy évvel, 1325-ben halt meg.
(A Serchio egy Lucca melletti folyó neve.)
Közpénzek sikkasztói
A következő részben két megbízott tisztviselőről szól Dante, akik uruk kárára rendszeresen sikkasztottak. Ők is a fortyogó szurokban alámerülve bűnhődnek, ha felbukkannak, azt kockáztatják, hogy az ördögök kiemelik őket szigonyaikkal, és karmaikkal felszántják bőrüket, cafatokat tépnek ki lélek-testükből.
|
Szemünk a tíz ördög léptét vigyázta – szörnyű népség! De szentekkel szentélyben, kocsmában korhelyekkel vagy megáldva. Ám én csak a forró szurokra néztem a katlan minden zegzugát kutatva s azokat, akik főttek belsejében. Akár a delfinek, hátuk mutatva jelt adnak olykoron a tengerésznek, hogy bárkáját a vésztől messze hajtsa, akként mutatta egy-egy bűnös lélek – enyhítendő a kínjait – a hátát, de aztán eltűnt öblében a mélynek. S ahogy békák lepik mocsarak árkát és fejüket kidugva sorban állnak, míg lábukat, hasukat vízbe mártják, a bűnösök is úgy sorakozának, de amikor Csupaszakáll közelgett, kedvük forró szurokba bújni támadt. Láttam, hogy – és ez most is még remegtet – egy kinn maradt. Véletlenül, lehet, míg elmerült raja a többieknek. És épp elérte őt még a Veszett, gyorsan horgot akasztott üstökébe, s az nyomban partra rántott vidra lett. Már emlékszem mindőjük nevére, figyeltem, ahogy őket kiszemelték, s szólongatásukat elmém bevéste. |
„Hé, Vagdaló, sose kíméld a testét, nyúzd le bőrét, húsát karmolva tépjed!” – így kiáltoztak őrjöngően a besték. „Ó Mester – szóltam ekkor – arra kérlek, tudd meg? ki az, akivel ily kegyetlen módon bánnak e megvadult pribékek?” Vezérem hozzá lépett hát – helyettem. Kilétét kérdte. S ő ezt válaszolta: „Navarra volt hazám, ahol születtem, apám gazember és mihaszna volt, a saját s mások javát is tönkretette, anyám elküldött, s lettem úri szolga. Voltam később Tebald király kegyeltje, nála kaptam rá az üzérkedésre, ezért vezeklek most, szurokba ejtve.” … „Fráter Gomita – szólt – csalásra termett, Gallurából valókezében tartva urának üldözőit, úgy kezelte őket, hogy mindnek áldást szórt az ajka. Sok pénzt kapott, mert mindet hagyta messze futni, ha kellett. Más hivatalokban sem volt szerény: hasznát mohón növelte.” (Pokol 22. ének, részletek, Baranyi Ferenc fordítása) |
Az elsőt, a navarrai sikkasztót Dante nem nevezi meg, de a hagyomány szerint ő Jean-Paul Ciampòlo, egy francia gazember.
Gomita szerzetes volt, a szardíniai Gallura megye kancellárja, aki a kormányzó, Nino Visconti bizalmát kihasználva pénzért szabadon engedett elítélteket. Amikor a kormányzó ezt megtudta, felakasztatta Gomitát. Visconti személyes barátja volt Danténak, vele a Purgatóriumban találkozik a Színjáték szerzője.
Korrupt tisztviselők, közpénzek sikkasztói
Irodalom:
Boccaccio művei – Dante élete (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975)
Dante Alighieri összes művei (Magyar Helikon, Budapest, 1965)
Dante: Isteni színjáték (Nádasdy Ádám fordítása) (Magvető, Budapest, 2020)
Dante Alighieri: Pokol (Baranyi Ferenc fordítása) (Tarandus Kiadó, Győr, 2012)
Dante: Isteni színjáték – Purgatórium (Baranyi Ferenc és Simon Gyula fordításában) (Kossuth Kiadó, Budapest, 2017)
Dante Alighieri: Az új élet (Baranyi Ferenc fordításában) (Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013)
A külön nem jelölt képek forrása: The British Library, az Isteni színjátékot tartalmazó kódex miniatúrái (Itália, Toszkána, Siena?, 1444 és 1450 között),
