Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem támogatja a kis adók összevonását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kis adók összevonása azt eredményezheti, hogy a befizetett összegeket nem a korábban meghatározott célokra fordítják, hanem a bürokrácia éli föl. Az innovációs járulékot például csak az innováció fejlesztésére lehet fölhasználni, annak bevezetését éppen az érdekvédelmi szervezet kezdeményezte.
Az ügyvezető elnök attól tart, a kis adók összevonásával a jövőben kevesebb pénz juthat innovációra, szakképzésre.
Forrás: FigyelőNet
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!