Digitális önkormányzat – már nem álom a sorban állás nélküli ügyintézés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országossá vált az önkormányzati online ügyintézés, így pár kattintással már 150-nél is több különféle közigazgatási ügy indítható, illetve követhető egyszerűen nyomon. Az uniós támogatásból megvalósított E-önkormányzat portál felhőalapú szolgáltatásként, egységes felületen teszi elérhetővé az önkormányzatoknak a feladataik ellátásához szükséges alkalmazásokat, így biztosítva az ügyfelek hatékony kiszolgálását.

Az E-önkormányzat portál központi digitális felületén bármely, a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó adóügy könnyen, egységes módon intézhető (pl. helyi iparűzési adó, építmény-, gépjárműadó). Nem szükséges már a különféle önkormányzati honlapokat böngészni egy adott bevallási nyomtatvány kapcsán vagy a postai beküldéssel bajlódni. Mindezen túl adóigazolás is kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. Bár az ügyintézési szolgáltatások köre településenként eltérhet, de az adóügyek mellett a közigazgatási ügyek széles tárháza elérhető online, legyen szó házasságkötésről, gyermekszületésről, építkezésről, vállalkozásindításról vagy szálláshely nyilvántartásba vételéről.

Az E-önkormányzat portál bárki számára elérhető, megtekintéséhez csupán böngészőprogram és internet hozzáférés szükséges, de egyéb alkalmazás vagy keretprogram telepítését nem igényli.

Online ügyintézés ügyfélkapus regisztrációval

Egyes funkciók szabadon használhatók (pl. önkormányzat-keresés, beküldés nélküli ügyindí-tás),a funkciók többsége azonban bejelentkezéshez kötött. Az online ügyintézéshez a beküldő személynek rendelkeznie kell ügyfélkapus regisztrációval, tárhellyel, valamint nem lehet tiltott az Internetes ügyintézés a Rendelkezési Nyilvántartásban.

Bejelentkezéshez kötött funkciók:

  • Elektronikus űrlap beküldése
  • Mentett űrlapok elérése és megnyitása
  • Ügykövetés
  • Adóegyenleg-lekérdezés
  • Fizetéstörténet
  • Saját önkormányzatok listája

Jelenleg az önkormányzati ügyek széles körénél biztosított az elektronikus ügyintézéshez szükséges online űrlap benyújtás lehetősége az ASP-rendszeren keresztül, de az e-Papír-szolgáltatás segítségével bármilyen, űrlappal nem támogatott ügy is indítható elektronikusan.

Összhangban az adóügyek digitalizációjával (SAF-T, online adatszolgáltatás),az online kitöltött űrlap kitöltésére, illetve lementésére XML-formátumban is van mód. Mindez előrevetítheti a jövőben annak lehetőségét is, hogy az önkormányzatok a helyi adóügyek kapcsán is egyre több adatot lesznek képesek digitálisan ellenőrizni vagy feldolgozni.

A céges ügyintézés előfeltétele a Cégkapus regisztráció

Cég nevében történő űrlap benyújtására kizárólag abban az esetben van lehetőség, amennyiben a beküldő személy megbízottként vagy ügyintézőként szerepel a Cégkapu regisztrációs nyilvántartásban. Az önkormányzatok felé változatlanul szükséges külön meghatalmazás benyújtása, melyre papír alapon már nincsen lehetőség. Az E-önkormányzat portál „Ügyindítás” menüpontjában az „Adóügy” ágazat „Általános nyomtatványok” ügytípusában kiválasztható azonban az erre szolgáló meghatalmazás űrlap, amelynek elektronikus kitöltése, illetve beküldése után a beérkezett meghatalmazást az önkormányzat regisztrálja az ADÓ-szakrendszerében.

Tekintettel azonban arra, hogy a portálon a meghatalmazás elektronikus aláírására még nincsen mód, illetve tanúk sem szerepeltethetők rajta, ugyanakkor papír alapon már nem fogadja be ezt az önkormányzat, ezért tapasztalataink szerint célszerű a cégszerű aláírással és tanúkkal ellátott eredeti meghatalmazás szkennelt változatát E-Papíron keresztül is eljuttatni az illetékes önkormányzat felé.

Az E-önkormányzat portál ún. ASP (Application Service Provider) rendszer keretében működik. Az ASP, központi informatikai háttértámogatási modell lényege, hogy az önkormányzatok nem egy számítógépes programot vásárolnak meg, hanem egy távoli szolgáltatóközponttól szolgáltatásként veszik igénybe azon alkalmazásokat, amelyek a felhasználók által online indított ügyek intézéséhez szükségesek. A törvényi alapot a helyi önkormányzatokról szóló törvény 114. §-a, illetve az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. kormányrendelet biztosítja, mely kötelezően írja elő a helyi önkormányzatok számára a rendszerhez való csatlakozást.

A bejegyzés szerzője Kiss Helga, az RSM adóigazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2023. június 7.

Az 5 százalékos kedvezményes áfamérték alkalmazása lakások, parkolók értékesítése és használati jogának átengedése esetén

Egy belföldi áfaalany társaság többlakásos lakóingatlan felépítésére irányuló beruházást valósít meg. A társaság a lakóingatlan tulajdonosaként társasházat alapít és kiárusítja a kialakított lakásokat. A társaság a lakások értékesítése mellett bizonyos esetekben külön helyrajzi számmal (albetétszámmal) rendelkező parkolókat, illetve parkolóhelyeket is értékesít, más esetekben pedig a társasházi osztatlan közös tulajdonban lévő parkolók meghatározott tulajdoni hányadait értékesíti. A vevők úgy is dönthetnek, hogy a lakás megvásárlásával egyidejűleg a társasházi osztatlan közös tulajdonban lévő parkolók, parkolóhelyek kizárólagos használatára vonatkozó jogosultságot szereznek. A lakások, valamint a parkolók és parkolóhelyek fenti módon megvalósuló értékesítése esetén alkalmazható-e a kedvezményes 5 százalékos áfamérték?

2023. június 7.

Adótörvények 2024: számos veszélyhelyzeti rendelet törvényként él tovább

Jövőre emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója, és törvényként hatályos marad – időnként némi korrekcióval – a bankadó, a tranzakciós illeték és az energiaellátók jövedelemadója, a foglalkoztatók ekho-mentessége. Zöldadóként él tovább a légitársaságok extraprofit adója, és jön az adótanácsadók, adószakértők hatósági képzése. Kiemeltük a legfontosabb tételeket a kormány 2024-es adócsomag-tervezetéből.

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.