Divat-e még az évközi jutalom?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A céges jutalmazás fő szezonja a karácsony, de éveken keresztül nagy hagyománya volt az évközi plusz elismerésnek, a húsvéti sonkapénznek. Ezek az egyszeri premizálási alkalmak komoly motiváló erővel bírtak az alkalmazottak felé, melyek formája gyakran az utalvány volt. A béren kívüli juttatások jelentősége egyre növekszik a javadalmazási rendszerben, de elmondható ugyanez az évközi jutalmakról is?
A béren kívüli juttatások hatékony formája az utalvány, amellyel év közben is motiválhatóak a dolgozók. Sok éven keresztül megoldást jelentett erre a célra az ajándék utalvány, amit azonban tavaly közel 100 százalék adóval sújtottak. Idén újra visszatérhet ez az elismerési forma, hiszen az adó mértéke 51,07 százalékra csökkent. Emellett más juttatási formák, mint a mindennapi élethez leginkább kötődő melegétel utalvány adózása is kedvezőbbé vált, így most már ez is jelenthet alternatívát a dolgozók teljesítménynek növeléséhez.
Az év folyamán jellemzően két premizálási időszak van. Az egyik a március-április, a másik a november-december. Az ajándék utalvány esetében a termék éves forgalmának közel 60 százalékát ekkor realizáltuk – hangsúlyozta Bukolyi Tamás, a Sodexo Motivációs Rendszerek kereskedelmi igazgatója. Ez a piaci trend nem változott 2010-ben sem, a jelentős adózás következtében azonban az addigi forgalom kevesebb, mint a negyedére esett vissza.
Idén valamivel kedvezőbb a helyzet, az ajándék utalvány a kedvezőbb adózás mellett évente háromszor 7 800 értékben adható munkavállalónként és azok közeli hozzátartozóiként, valamint a melegétel utalvány akár visszamenőlegesen is kiadható havonta 18 000 forint értékben. Idén egyébként a vállalatok 20 százaléka tette be újra az ajándék utalványt a cafeteria rendszerébe, a melegétel utalvány pedig továbbra is legnépszerűbb elemnek számít.
Forrás: HR Portál