Drogfogás: közel féltonnát találtak a pénzügyőrök.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV pénzügyőrei 417 kg marihuánagyanús anyagot találtak egy holland tehergépjárműben Röszkén – adta hírül a NAV.


A kábítószergyanús anyagot lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak.

A pénzügyőrök egy holland állampolgár által vezetett, a benyújtott okmányok szerint üres holland rendszámú tehergépjárművet vizsgáltak a röszkei határkirendeltségen.

Az okmányok ellenőrzését követően a pénzügyőrök röntgenvizsgálatra irányították a járművet, ahol megállapították, hogy a pótkocsi alján egyértelműen különböző sűrűségű anyag található.

A pótkocsi hátsó ajtajának kinyitásakor a pénzügyőrök orrát friss festékszag csapta meg, majd azt látták, hogy a padlólemezen friss szerelési nyomok vannak.

Forrás: NAV

A rögzítőcsavarok és a padlólemez eltávolítása után, az ott kialakított hatalmas rejtekhelyről 410 darab téglatest alakú csomagban, összesen több mint 417 kg marihuána gyanús anyag került elő.

A pénzügyőrök a megközelítőleg félmilliárd forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, a járművet, valamint a holland férfit átadták a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya munkatársainak, akik a férfit őrizetbe vették és ellene kábítószer birtoklása bűntett miatt eljárást indítottak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]