E-útdíj: átcsoportosít a kormány az induláshoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány határozott arról, hogy az e-útdíj rendszer működtetésének induló költségeihez a szükséges költségvetési forrásokat biztosítja, és ennek érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból előirányzat-átcsoportosításokat hajt végre. Az erről szóló határozatot a Magyar Közlöny legújabb száma tette közzé.


A határozat szerint a kormány a Széll Kálmán Terv kiterjesztése keretében megvalósítandó egyes intézkedésekről szóló kormányhatározatban foglaltak megvalósítása érdekében, az államháztartásról szóló 2011. évi törvény vonatkozó bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az elektronikus útdíj rendszer működtetésének induló költségeit összesen 6 milliárd forint összegben megelőlegezi.

Ennek érdekében a kormány elrendelte, hogy – elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel – a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvénynek a Belügyminisztériumról szóló fejezetében a rendőrség javára 2 milliárd forintot, míg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben az e-útdíj rendszer működtetése és kapcsolódó feladatok jogcímcsoport javára 4 milliárd forintot csoportosítsanak át.

Az egyszeri átcsoportosítást a Miniszterelnökség fejezet, rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére kell végrehajtani, mégpedig azonnali hatállyal. Ennek a felelőse a nemzetgazdasági miniszter.

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében a belügyminiszter és a nemzeti fejlesztési miniszter a felelős, ennek a határideje 2013. november 30.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.