Egy hét maradt az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésére
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január végéig be kell fizetni a 2021-es élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét, vagyis még egy hetük maradt az érintetteknek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nébih arra kéri az élelmiszerlánc szereplőit, hogy az utaláskor ne a megszokott intézményi főszámlaszámot, hanem a Nébih 30006016-tal végződő, elkülönített fizetési számláját válasszák. A könnyebb azonosítás érdekében a közlemény rovatban kötelező feltüntetni az adószámot és a bizonylatazonosítót.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallását a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is május végéig kellett elkészíteni. Az első részlet fizetési határideje 2021. július 31. volt – olvasható a közleményben.
A Nébih-től szükség esetén telefonon és elektronikus levélben lehet segítséget kérni. A fizetési értesítő a bevallási felületen érhető el.
(MTI)