Egy hónap múlva kerül az EB elé a konvergenciaprogram


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan egy hónap múlva kerül az Európai Bizottság (EB) elé a magyar konvergenciaprogram teljesítéséről szóló jelentés – mondta Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa csütörtökön Brüsszelben, miután részt vett az MSZP választmányának kihelyezett ülésén.

A magyar kormány az elmúlt napokban küldte el a jelentést Brüsszelbe, így várhatóan egy hónap múlva kerülhet a bizottság elé a dokumentum – közölte a biztos. A politikus a magyar gazdaság uniós megítéléséről azt mondta: ˝Magyarország még most is elég mélyen van a kívánt szinthez képest, de most már fölfelé kapaszkodik, és nem lefelé csúszik.˝

A konvergenciaprogram mindegyik bizottsági értékelésében szerepelt az, hogy az egy hiteles program, hogy a teljesítése jól halad, de arra is figyelmeztetett a testület, hogy ˝még nincs vége a dolognak˝ – fűzte hozzá. Kovács László elmondta: a testület szerint ahhoz, hogy célba érjen Magyarország, nem szabad lazítani, és a reformokat végre is kell hajtani.

Beszámolt arról is, hogy megoldódni látszik az európai alkotmányozási folyamat. Hozzátette: szerdán a jogi szakértők befejezték a szöveg egyeztetését. Mint mondta, október 18-án az állam és kormányfők elé kerül a szöveg, és reményeik szerint ott megoldódnak a fennmaradó problémák is. ˝Azzal számolunk – folytatta – , hogy akár már októberben létrejöhet a megegyezés, de a december sem lenne későn˝.

Kovács László úgy vélte, ha véglegesítik a szöveget, 2008 januárjában kezdődhet meg a ratifikáció.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.