Egységes adójóváírás, kevesebb kedvezmény, értékalapú adózás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzügyminisztérium közzétette a jövő évi adómódosításokról szóló előterjesztését, illetve magának a törvényjavaslatnak a normaszövegét is. A kormányzati elfogadásra váró tervezetben olyan átalakítások szerepelnek, amelyek ösztönzik a foglalkoztatást, egyszerűsítik az adórendszert és javítják az ellenőrzés és szankciórendszer hatékonyságát is.

A személyi jövedelemadó kapcsán az alap és a kiegészítő adójóváírás összevonását tervezik. Az egységes mérték havi 18 százalék, legfeljebb azonban 11 340 forint lenne. Ennek következtében évi 1 millió forintot meghaladó bruttó keresetnél emelkedne az adójóváírás, azzal, hogy 2,1 millió forint helyett 2,762 millió forintos határig lenne érvényesíthető.

Az ingatlan-átruházásból származó jövedelemmel szemben 2008-tól a jelenleginél jóval szűkebb körben lehet majd kedvezményt érvényesíteni. A jelenlegi tervek szerint akkor nem kell majd adót fizetni, ha a magánszemély a jövedelmét két éven belül saját maga, közeli hozzátartozója, élettársa részére idősek otthonában, fogyatékos személyek lakóotthonában vagy más hasonló (pl. ápolási) intézményben (az EU bármely tagállamában) biztosított férőhely megszerzésére fordítja. Ezen felül lakhatási célra történő felhasználás esetén csak méltányosságból lehet majd adómérsékelést, vagy elengedést kérni. A telek 4 éven belüli beépítéséhez kapcsolódó illetékmentesség pedig csak akkor jár majd a jövőben, ha a felépített lakóház hasznos alapterülete eléri a maximális beépíthetőség legalább 50 százalékát.

A társasági adó kapcsán is az egyszerűsítés, az adminisztráció csökkentése, illetve a kedvezmények, mentességek szűkítése a 2008-as cél. Az adómentes fejlesztési tartalék feltételei közül az adózás előtti nyereség 25 százalékos határát 50 százalékra emelhetik, amely jellemzően a kis- és középvállalkozások számára jelent többlet beruházási forrást. A társasági adóval azonosan a különadó tekintetében sem terheli majd feltöltési kötelezettség azokat a társas vállalkozásokat, amelyeknek az előző éves árbevétele az 50 millió forintot nem haladta meg.

Az ekho-val kapcsolatban azt javasolja a Pénzügyminisztérium, hogy pontosítsák a tervezetben a fizetendő adóra vonatkozó rendelkezéseket arra az esetre, amikor a magánszemély járulékköteles jövedelme eléri, vagy meghaladja a nyugdíjjárulék fizetésére vonatkozó felső határt. Célszerűnek tartanák ugyanakkor, hogy kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást bizonyos esetekben a magánszemély állapítsa meg, fizesse meg és vallja be negyedévente.

A helyi adókat érintően egyedül az építmény- és telekadóban terveznek változtatást, amely az értékalapú adózás 2009-es bevezetésében nyilvánulna meg. E két helyi adó azonban továbbra sem lenne kötelező a települési önkormányzatok számára. Az értékalapú adóztatással összhangban állapítanák meg a luxusadó értékhatárait, illetve korrekciós tényezőit is.

Még az idén sor kerül az új áfa-törvény elfogadására is. A tervezet sem az áfa kulcsok jelenlegi szerkezetét, sem az egyes tevékenységeket terhelő adómértékeket nem változtatja meg. Tartalmaz ugyanakkor számos, adócsalás visszaszorítását célzó intézkedést. Így az ún. fordított adózás alkalmazását kiterjeszti az ingatlan értékesítésre, a munkaerő-kölcsönzésre és -kirendelésre, továbbá dologi biztosíték adós személy általi vagy tárgyi eszköz, illetve 100 ezer forint forgalmi értéket meghaladó termék fizetésképtelenséget jogerősen megállapító eljárás hatálya alatt álló adóalany általi értékesítésére. További lépésként a tervezet bevezeti az egyetemleges kötelezettséget az értékesítési láncban lévő adóalanyok között az adó megfizetéséért, tehát ha a láncértékesítés vagy közvetített szolgáltatás ˝továbbszámlázása˝ esetén a főkötelezett nem fizette meg az adót, azt az adóhatóság a lánc bármely tagján követelheti, feltéve, hogy a tagok egymással kapcsolt vállalkozások. Ezen túlmenően eleget tesz a gyakorlatban felmerült igényeknek, illetve kiküszöböli a jogalkalmazás során felmerült problémákat. Lehetővé teszi például a gyűjtőszámla kiállítását, illetve jelentősen egyszerűsíti a hatályos szabályozás szerint helyesbítő számlára vonatkozó szabályokat is.

A 2008-as adómódosításokkal kapcsolatos javaslat

Az új áfa-törvény tervezete


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.