Egységes elektronikus nyilvántartás a végrendeletekről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már nemcsak a közjegyző előtt készített végrendeletek kerülnek be a közjegyzők által vezetett Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, hanem amennyiben az ügyfél ebbe beleegyezik, akkor a bíróság, valamint külföldön magyar külképviseleti hatóság előtt tett végintézkedések adatai is. Emellett az ügyvédnél tett, majd ezt követően a kamarai levéltárban elhelyezett végrendeleteket is nyilvántartják, ha ezt a felek kérik. A nyilvántartásba bejegyzés ingyenes lesz, a lekérdezésért azonban fizetni kell.

1993 óta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) működteti a Végintézkedések Központi Nyilvántartását, ahová sokáig önkéntes alapon kerültek be az adatok, 2007 ősze óta azonban a végrendelet közjegyzőnél történő letételének tényét a közjegyző köteles bevezetni a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

Áprilistól működik majd az új, elektronikus rendszer, amit minden végintézkedést tevő magánszemélynek érdemes kihasználnia, hiszen így biztosan nem vész el a végintézkedése, a nyilvántartásba a vételért pedig a tervek szerint nem kell fizetni. A nyilvántartásba bekerülhet a végrendelet és annak módosítása, visszavonása vagy visszavétele, az öröklési szerződés, a halál esetére szóló ajándékozás és az öröklésről való lemondás, valamint ezek módosítása, megszüntetése vagy felbontása.

A nyilvántartás számítógépes rendszeren keresztül működik, az adatok nyilvántartásba való rögzítésére, tárolására és törlésére, valamint a lekérdezések teljesítésére szolgáló, folyamatosan a felhasználók rendelkezésére álló informatikai alkalmazást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara működteti.

A nyilvántartásba adat bejegyzése az erre szolgáló elektronikus adatlap kitöltésével történik.
Bíróság vagy ügyvéd által készített végintézkedés, és a végintézkedés bíróságon, ügyvédnél, a Magyar Ügyvédi Kamara Országos Levéltárában vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Levéltárában történő letétbe helyezésének ténye e rendelet szerint bejegyezhető a nyilvántartásba, ha ahhoz a végintézkedő írásban hozzájárult. A felsoroltak és a magyar konzuli tisztviselő az általuk készített vagy a náluk letétbe helyezett végintézkedés adatait a jogszabály melléklete szerinti nyomtatványon küldik meg az országos kamarának.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.