Együttműködési megállapodást kötött a BKIK és a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megállapodás célja a hatékony együttműködés megteremtése a fővárosi kisvállalkozások és az adóhatóság között. 


Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfőn a kamara küldöttgyűlésén – közölte a gazdasági önkormányzat. 

A tájékoztatás szerint a megállapodás célja a hatékony és eredményes együttműködés megteremtése a főváros és Pest megye területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az adó- és vámigazgatóságok között, illetve a vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítése.

A BKIK közölte: a küldöttgyűlés személyi kérdésekről is határozott, megerősítették Keszthelyi Péternek, a BKIK tagcsoport elnökök kollégiuma elnökének elnökségi tagságát, felmentették Szatmáry-Jähl Angélát a BKIK kereskedelmi tagozatának elnökségi tisztségéből, megszüntették a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában betöltött küldötti pozícióját, valamint a kereskedelmi tagozat V. osztályában fennálló elnökségi tagságát.

 

A küldöttgyűlésen elfogadták a BKIK 2016. évi I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót, a kamara 2017. évi költségvetésére, és a szakmai programjára vonatkozó előterjesztést is. 

Az elfogadott szakmai program részletesen tárgyalja a tagozatok és osztályok jövő évi feladatait, megvalósítandó célkitűzéseit. A szakmai program részeként megtárgyalták és elfogadták a küldöttek a BKIK pr-marketing osztályának jövő évi feladatait is: ezek közé tartozik a teljes körű arculatváltás, a féléves gyakoriságú imázskutatás a kamara tevékenységének jobb mérhetősége érdekében – tájékoztatott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.