Elégedett az adórendszerrel a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 800 ezer szülő 160 milliárd forint családi adókedvezményt érvényesített, idén eddig 5,2 százalékkal nőtt a születésszám – a nemzetgazdasági tárca közleménye az adórendszert méltatja.


A kormány 2010-ben családbarát adórendszert vezetett be, melynek köszönhetően tavaly nyolcszázezer szülő megközelítőleg 160 milliárd forintnyi családi adókedvezményt érvényesített. A családbarát adórendszernek köszönhetően közel 20 százalékkal nőtt a háromgyermekesek reálkeresete – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében, amely a kormány.hu-n jelent meg.

Idén eddig 5,2 százalékkal született több gyermek, mint 2011 azonos időszakában, az eddig megismert adatok bizakodásra adnak okot. A gyermekvállalást ösztönző kormányzati lépéseknek – amelyeknek fontos eleme a családi adókedvezmény – köszönhetően sikerült megállítani azt a születésszám csökkenést, amelyet a korábbi kormányok rendkívül hátrányos intézkedései idéztek elő – olvasható a közleményben.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.