NAV-Figyelő 19. hét: Közelgő SZJA határidő
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rendszeresen nyilvánosságra hozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője az MTI-t hétfőn.
Tállai András hozzátette: a hivatal honlapján az úgynevezett adótraffipax jelzi ezentúl, hol kell számítani célirányos ellenőrzésekre, megyéről megyére követhető lesz, hogy hol jelennek meg biztosan az ellenőrök.
A NAV vezetője szerint az ellenőrzések beharangozásával az adóhatóság támogatja és ezáltal ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket.
Az előre közzétett információknak – a NAV korábbi tapasztalatai alapján – megelőző hatásuk lesz, hiszen a korábban előre jelzett akciókban minimálisra csökkent a szabálytalanságon ért vállalkozások száma. Az adótraffipax viszont nem zárja ki azt, hogy a megjelölt helyszíneken kívül is ellenőrizzenek a NAV munkatársai – hangsúlyozta Tállai András.
(MTI)
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága.
Amennyiben a számla korrekciójára kerül sor, felmerül a kérdés, hogy milyen árfolyamot kell alkalmazni a korrekciós bizonylaton.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!