Eltörölték az elvárt adót – homályban a folytatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eltörölték ugyan, de nem tudni, mikor kapja vissza pénzét, aki már fizetett.

Az Országgyűlés hétfő este egyetlen ellenszavazat mellett január elsejéig visszamenőlegesen eltörölte az Alkotmánybíróság által február végi hatállyal megsemmisített elvárt adó előírásokat. Nem ment át ugyanakkor az Országgyűlésen az az fideszes módosító javaslat, amely szerint az APEH-nek a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegben lett volna kötelező visszafizetni a január elseje óta befizetett elvárt adó előlegét. A javaslatban szerepelt az is, hogy legkésőbb április 30-ig kellett volna visszafizetni az adózó javára feltárt adókülönbözetet, de ez sem került be a törvénymódosításba. A javaslat vitájában Veres János pénzügyminiszter nem tért ki az 55 milliárd forintos kiesés fennmaradó részének pótlására (korábban 30 milliárd forintot a fejezeti tartalékokból különítettek erre el), de hangsúlyozta, hogy nem elfogadható, hogy csak az arra kötelezett vállalkozások harmada fizet társasági adót.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]