Elvetették a bankadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A G20-csoport hétvégi skóciai tanácskozásán elutasították Gordon Brown brit kormányfő a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról szóló javaslatát

Terhelje illeték a globális pénzügyi tranzakciókat, mert társadalom számára elfogadhatatlan, hogy ha a pénzügyi szektor jól működik, annak hozadékából csak kevesek részesülnek, a csőd költségeit azonban mindenki kénytelen viselni – javasolta Gordon Bown a G20-csoport tanácskozásán.

A világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasága, valamint az EU alkotta Húszak, tárgyalásán résztvevő pénzügyminisztereket és jegybankárokat valószínűleg meglepte a javaslat. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a Sky News hírtelevíziónak adott interjúban gyakorlatilag nyíltan elvetette a brit ötletet, mondván: az Egyesült Államok ezt a megoldást nem tudja támogatni. Szerinte olyan rendszer kialakítása szükséges, amely biztosítja, hogy a veszteségeket ne az adófizetőknek kelljen állniuk, és a befektetők se élhessenek abban a hitben, hogy a kormányok mindig kihúzzák őket az általuk okozott bajból.

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy egy ilyen adófajta bevezetése számos okból nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen. Szerinte a globális pénzügyi tranzakciókat nagyon nehéz mérni, így az ilyen adót nagyon könnyű kikerülni.

Az ötlet egyébként nem először merül fel a G20-csoporton belül a gazdasági-pénzügyi válság kitörése óta. Nemrég az előző német kormány pénzügyminisztere, Peer Steinbrück a Financial Timesban azt írta, hogy a válságra adott politikai válaszlépéseknek tartalmazniuk kell a költségvetési tehermegosztás új formáit.

A banki tranzakciók megadóztatásának ötletét James Tobin amerikai közgazdász már az 1970-es évek elején felvetette, ám ez az adófajta a piaci szereplők és a politika ellenállása miatt azóta sem terjedt el.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek