Érdemes hasznosítani a megtakarított pénzt – tanácsok a nyugdíjpénztári megtakarításokra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint tíz éve alakultak az önkéntes nyugdíjpénztárak, így aztán vannak tagok, akiknek sok milliós megtakarítása gyűlt össze. Érdemes mindezt hasznosítani, a pénztáraktól, illetve a velük kapcsolatban lévő bankoktól különböző szolgáltatásokat igénybe venni. Ezeknek más-más adóvonzata van, érdemes ezt is figyelembe venni, amikor a magánszemély a számláján összegyűlt pénzt ˝kamatoztatni˝ szeretné.

A nyugdíjpénztárak megalakulása óta eltelt több mint tíz évnek azért van jelentősége, mert az ott felhalmozott követeléshez a tag a nyugdíjkorhatárának elérése előtt csak 10 év várakozási idő után juthat hozzá. Mindez azt jelenti, hogy akik már több mint 10 éve pénztártagok, követelésükhöz – még nyugdíjas koruk előtt – hozzájuthatnak, mégpedig többféleképpen. A pénztártag hozzájuthat a számláján lévő követeléséhez a pénztárból való kilépéssel, vagy a tagság fenntartása mellett részben vagy egészben három évente egy alkalommal. Ebben az esetben azonban a felvett követelés tőke része – az adómentes felhalmozódott hozam tehát nem tartozik ide – egyéb jövedelemnek minősül, vagyis a progresszív szja-tábla szerint adóköteles. Még pedig úgy, hogy a kötelező várakozási időszak leteltének évét követő második évben először, majd az azt követő években halmozottan 10-10 százalékkal csökkentett összeget kell jövedelemnek tekinteni.

Az szja mellett a kifizetés után még 11 százalék egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni, ami ugyancsak a magánszemélyt terheli. A pénztár ugyanis nem minősül kifizetőnek a tag kilépése esetén. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, amikor a pénztár megszűnése miatt egy összegben veszi fel követelését a magánszemély a felhalmozási időszakban. Mindez azt jelenti, hogy a várakozási idő (10 év) leteltét követő tizedik év után a felhalmozott tőkét sem kell jövedelemként figyelembe venni.

A magánszemély három évenként kérheti a felhalmozott tőkén felüli hozam kifizetését, ez ilyenkor adómentes. Az önkéntes pénztártag az egyéni számláján lévő összeget átutalhatja egyik pénztárból a másikba, magasabb hozam reményében, vagy bármely más ok miatt, ennek adókötelezettsége nincs.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.