Eva: nem mindegy, mikor lépjük át a 25 milliót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eva-adóalanyiság választására jogosító – jelenleg 25 millió forintos – bevételi értékhatár átlépése esetén az eva mértéke a 25 millió feletti részre 50 százalék

2010. május 15-én lépett hatályba az eva-törvény 9. paragrafusának módosítása. A 2. bekezdés szerint „Ha az adóalany bevétele és a 8. § (7) bekezdés alapján az összes bevételt növelő összeg együttesen meghaladja az adóalanyiság választására jogosító értékhatárt, az adóalanyiság választására jogosító értékhatárt meghaladó rész után az eva mértéke 50 százalék.”

Az eva-törvény január 1-én hatályos rendelkezése szerint az eva mértéke a pozitív adóalap 30 százaléka, a törvény további adómértékről nem rendelkezik. A május 15-i változás tükrében az APEH állásfoglalása szerint a 25 millió forint bevételi értékhatár átlépése esetén az adózónak az adóév során a következők szerint kell eljárnia:

-amennyiben a 25 millió forint bevételi értékhatár átlépését, egyben az adóalanyiság megszűnését, eredményező bevétel legkésőbb 2010. május 14-én befolyt, akkor a felettes rész után is 30 százalék az adó mértéke;

-amennyiben az adózó bevétele 2010. május 15-én vagy azt követően haladja meg az adóalanyiság feltételként előírt 25 millió forintot, és olyan számlát bocsátott ki, amelyet a 25 millió forint bevételi értékhatár átlépésekor bevételként eddig az időpontig nem szerzett meg, akkor a megszűnésig megszerzett és az eva-törvény 8. § (7) bekezdésében foglaltak alapján az eva alapjába számító együttes összegnek a 25 millió forint feletti részére az adó mértéke 50 százalék.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.