Fegyelmezett céges adózás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A feketegazdaság visszaszorítására eddig bevezetett intézkedések eredményeként javult a vállalkozások és a magánszemélyek adózási fegyelme – mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken Záhonyban. A miniszter a jövedéki termékek határellenőrzéséről egyeztetett az érintett hatóságok és szervezetek képviselőivel.

Az idén eddig tizennégy százalékkal csökkent a veszteséges vállalkozások száma, míg a minimálbéren bejelentett munkavállalók tábora kétszázezerrel lett kevesebb – mondta a pénzügyi tárca vezetője a tanácskozást követő sajtótájékoztatóján. Ennyivel többen fizetnek adót és járulékokat, s az ellenőrzési szigor a jövőben remélhetőleg további eredményeket hoz – tette hozzá.

Veres szerint a határellenőrzés megszigorításával a jövedéki termékek legális forgalma is javult, 2005 óta növekszik az adóbevétele. Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka szerint a legutóbbi tíz hónap számai azt bizonyítják, hogy a szervezet teljesíteni tudja a tervezett jövedéki adó beszedését, (748 milliárd forintot).

Nagy János elmondta, hogy Záhonyban az ellenőrzés eredményesebbé tételére vasúti röntgenberendezést helyeznek üzembe. Emellett öt mobileszköz is segíti az árucsempészet további visszaszorítását. A fejlesztésre mintegy nyolcszázmillió forintot fordítanak.

A parancsnok arról is szólt, hogy a magyar-ukrán határszakaszon az év első tíz hónapjában tizenkétezer esetben derítettek fényt cigarettacsempészéssel kapcsolatos jogsértésre. Tizenhárommillió szál cigarettát koboztak el, több mint 330 millió forint értékben.

A cigaretta feketepiacának részaránya a teljes kereskedelemben tavaly 9,98 százalék volt, s jövőre ezt hét, 2009-ben öt százalékra szeretnék csökkenteni. Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke szerint a bevezetett ellenőrzés hatására stabilizálódott a legális piac, a gyártók ma már megtalálják számításukat.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.