Félév haladék a légitársaságoknak a késés miatti kártérítés bevezetésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fél év türelmi időt adott kedden az Európai Bizottság a légitársaságoknak és az uniós országoknak az utasoknak járó kártérítések ügyében. Két év óta joguk van pénzbeli kompenzációra azoknak, akiket kár ért repülőjáratok késése vagy törlése miatt, kivéve a rendkivüli helyzeteket, mint például az ítéletidő.

A kártérítés összege akár 600 euró is (csaknem 150 ezer forint) lehet, a távolságtól függően, amennyiben a járatot törlik, vagy az utas azért nem jut fel a gépre, mert a légitársaság több helyet adott el.

Az EU-előírás értelmében a rövid távú járatokon 2 órás késés, közepes járaton 3 órás, hosszú távú járaton 4 órás késés esetén az utasnak ételt kell kapnia, sőt, ha kell, szállást és továbbutazási lehetőséget kell biztosítáni a számára.

Az Európai Bizottság vizsgálata szerint az utasokat gyakran nem tájékoztatják jogaikról. A kártérítési előírás 2005. februári életbe lépésétől 2006 szeptemberéig 18 ezer utas tett panaszt, de csak az esetek 14 százalékában kapott az utas kártérítést.

A Bizottság a következő hat hónap alatt rendszeresen ellenőrzi, hogy a légitársaságok késések esetén tájékozatják-e az utasokat a jogaikról, és fizetnek-e kártérítést. Ha fél év múltán nem javul a helyzet, akkor a Bizottság azokhoz a jogi eljárásokhoz folyamodik, amelyeket az EU-s szabályok megsértése esetén alkalmazhat – hívta fel a figyelmet a Bizottság.

Forrás: Uno


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.