Fellélegezhet a NAV: mégsem semmisek határozatai a téves aláírás miatt

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lassan már két éve tartja lázban az adóperes ügyvédeket és ügyfeleiket a Kúria azon gyakorlata, mely az adóhatósági határozatok kiadmányozási hibája miatt tömegesen nyilvánított semmisnek jogerős döntéseket. Mivel a jogszerűtlennek nyilvánított kiadmányozási rend a NAV belső szabályzatán alapult, a probléma rendszerszintűvé izmosodott, és többek között több száz adóellenőrzési megállapítás realizálhatóságát kérdőjelezte meg.

Lényegében arról van szó, hogy ugyan a hatáskör (pl. fellebbezések elbírálása) címzettje maga a hatóság (pl. a NAV Fellebbviteli Igazgatósága), de a hatóság a hatáskörét értelemszerűen magánszemélyeken (pl. a Fellebbviteli Igazgatóság igazgatóján) keresztül gyakorolja. A hatáskör gyakorlásának egyik aktusa a döntés meghozatala, aláírása, pecséttel ellátása, azaz összefoglalóan kiadmányozása, melyet az igazgató a belső szabályzatban foglalt helyettesítési rend és elvek mentén átruházhat beosztottjaira. Ennek az átruházásnak a módja kérdőjeleződött meg az adóperekben.

Ezzel kapcsolatban kétféle esetkör merült fel. Az első ügytípusnál – melyet az egyik elsőfokú bíró a „nagyon semmis” jelzővel illetett – a hatáskör gyakorlójának nyomtatott neve, beosztása és pecsétje felett egy olvashatatlan aláírás szerepelt, és a mögé elhelyezett „h” betű jelezte, hogy valaki más, az aláírás alapján beazonosíthatatlan személy helyettesítési jogkörben írta alá a határozatot. A „kicsit semmis” esetkör pedig az volt, hogy bár az első ilyen ítéletek észlelése után az adóhatóság igyekezett korrigálni gyakorlatán és már nyomtatott, olvasható formában is feltüntették a helyettesítő személyét és beosztását, még mindig hiányzott az „hatáskör gyakorlója nevében és megbízásából” fordulat, melyből a kiadmányozás jogszerű átengedése megállapítható lett volna.

A Kúria, és ennek nyomán az elsőfokú bíróságok számos perben megállapították, hogy mindkét esetkör tiltott hatáskör átruházásnak minősül, mely feltétlen semmiségi ok, és amelyet ráadásul a bíróságok „észleléssel”, azaz erre irányuló kereseti kérelem nélkül is, hivatalból állapíthatnak meg.

Az ügy tétje nem is elsősorban az volt, hogy a semmis döntést újból meg kellett hoznia a hatóságnak, hiszen ez önmagában legfeljebb az eljárás elhúzódását eredményezte, ami az ügyfeleknek sem volt általában kedvező. A semmissé nyilvánítás kockázata az adóhatóság számára ott jelentkezett, hogy gyakran elévüléshez közeli időpontban hozta meg döntéseit, és az akár évekig elhúzódó bírósági eljárás végén derült ki, hogy határozata semmis. Alapesetben a jogerős döntés kézbesítésétől kezdve a bírósági eljárás végéig az elévülés nyugszik, új eljárásra utasítás esetén pedig meg is hosszabbodik, ám ha a határozat semmis, akkor felmerült, hogy egyáltalán kiválthatja-e ezeket a joghatásokat. Mert ha nem, az új jogerős határozat meghozatalának időpontjában az adómegállapításhoz való jog már elévült, az ellenőrzés során feltárt adóhiányt annak valamennyi szankciójával együtt törölni kell. Ilyen értelmű elsőfokú ítélet már született is időközben.

Így vált, válhatott volna tehát egy laikus számára puszta formalitásnak tűnő aláírási hiba az adóhatóság számára döbbenetes mértékű kockázattá. Mivel azonban voltak a fentiekben ismertetett álláspontot tartalmazótól eltérő bírósági ítéletek is, ezért a Kúria ún. jogegységi eljárást folytatott le, az ítélkezési gyakorlat kötelező érvényű egységesítése céljából. Ennek eredményeképpen született az 1/2019. KMPJE határozat, melyben a fenti álláspontot a Kúria jogegységi tanácsa felülírta. Rögzítette, hogy a kiadmányozási jog átengedése nem jelenti a hatáskör gyakorlásának átruházást. Ezért a kiadmányozás és/vagy átengedésének hibája, hiányossága nem jelent tiltott hatáskör átruházást. Tehát az olyan körülmények, mint pl. az aláíró beazonosíthatatlansága legfeljebb eljárási jogszabálysértésnek minősülnek, amit hivatalból nem is lehet figyelembe venni. Ez az adóhatóság számára kedvező kimenetelt jelent, mert semmisség hiányában a fentebb részletezett kockázatok valószínűsíthetően már nem merülhetnek fel, legalább is a még folyamatban lévő ügyekben és a jövőre nézve – a probléma egyébként is kifutóban volt, mert az adóhatóság az adózók egyre nagyobb részével már elektronikusan kommunikál és a határozatait is elektronikusan kiadmányozza, hitelesíti.

A már véglegesen kimondott semmiségek esetén az esetleges elévülési kockázat kérdése azonban még nyitott, mert az eddigi gyakorlat alapján a NAV a Jogegységi Határozat miatt nem tud perújítást kezdeményezni. Azaz a már jelzett elsőfokú ítéletből következően itt akár még sikerrel is hivatkozhat arra az adózó, hogy a megismételt eljárásban hozott határozat elévült megállapítást tartalmaz a semmisség miatt. Ugyanakkor a Jogegységi Határozat azt is tartalmazza, hogy „a semmis döntésnek is van joghatása, az ilyen döntésen alapuló jogok megilletik, kötelezettségek terhelik az érintettet, azok kikényszeríthetők mindaddig, amíg a Ket. VII. fejezete szerinti eljárásban a döntést nem semmisítik meg. A semmis döntés tehát létező, ám érvénytelen aktus, amelyet külön meg kell semmisíteni.” Mivel tehát a határozat létező, átmenetileg joghatás kiváltására is alkalmas és emiatt értelemszerűen peresíthető, továbbá mivel az elévülés nyugvásának joghatását a keresetindítás ténye, az elévülés meghosszabbodásának joghatását pedig a bírósági új eljárásra utasítás ténye (és nem önmagában a határozat meghozatalának ténye) váltja ki, ezért elképzelhető, hogy a bíróságok az elévülési kifogásnak sem fognak a Jogegységi Határozatot követően már helyt adni. Ebben is azonban a Kúria fogja kimondani végső szót.

Az ügy további érdekessége, és egyben a jogászi hivatás jellegzetessége, hogy a Jogegységi Határozatból kitűnően a Kúria bekérte az ország két egyetemének véleményét is, a jogi karok pedig eltérő hangsúlyokkal részben eltérő álláspontot alakítottak ki.