Fiatal tervezőktől vár sálat és nyakkendőt a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság ügyfélszolgálati arculatában tetszetős viselettel is szeretné erősíteni az üzenetet, hogy szolgáltató hivatalként működik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pályázatot hirdetett „Ügyfélszolgálati stílus” címmel. Célja, hogy a hivatal ügyfélszolgálatain, illetve a Kormányablakokban közönségkapcsolati munkakörben foglalkoztatott munkatársainak nyakkendő és nyaksál terveztessen. Ennek kifejezésre kell juttatnia az adóhivatal társadalmi szerepét, illetve meg kell felelni a minőségi, modern hivatali ruházattal szemben támasztott követelményeknek.

Új szemlélet szerint

A pályázat az újfajta hozzáálláshoz illeszkedik, amely 2016-ban indult. Eszerint újfajta szemléletmóddal közelítik meg az adózókat, így szolgáltató hivatalként igyekeznek működni, amit tetszetős viselettel kívánnak megerősíteni.

Ennek megfelelően ügyfélszolgálati formaruhát fog viselni a NAV ügyfélszolgálatokon (igazgatóságokon, kormányablakban) fő munkaköri feladatként az ügyféltérben az ügyféllel személyes kapcsolattal járó feladatot ellátó kormánytisztviselő, amelynek alapja női dolgozók esetében fehér blúz, férfiak esetében fehér ing.

A női dolgozók számára nyaksál/kendő, míg a férfiak részére nyakkendő lesz ehhez a kiegészítő, ezért a pályázat elvárása szerint a ruházati kiegészítőknek praktikusnak és mindennapos viseletre alkalmasnak kell lenniük.

A sálakon/nyakkendőkön meg kell jelennie a NAV logónak a tervező által javasolt helyeken, vagy megjelenésében utalnia kell Magyarországra, a nemzeti identitásra, vagy a tervező által javasolt egyéb kreatív, modern megjelenéssel kell kifejezésre juttatnia, hogy milyennek szeretné látni a NAV-ot. A praktikum kedvéért pedig könnyen tisztíthatónak kell lennie, így elvárás, hogy magasabb hőfokon, otthon lehessen mosni és vasalni, és legalább két évig tartós maradjon.

Diákok, hallgatók indulhatnak

Az adóhatóság fiatalok jelentkezését várja, így a feltételek között a 16. életév betöltése szerepel, de a 18 év alatti pályázóknak szülői/gondviselői engedély szükséges. Emellett a pályázónak tanulói/hallgatói jogviszonyban kell lennie valamely hazai művészeti, kreatívipari közép/felsőoktatási intézményben. A pályázatra egyénileg vagy alkotói csoportban is lehetséges jelentkezni. Egy pályázótól pedig több pályamű is érkezhet.

A pályázó nemcsak dicsőséget nyerhet, de pénzdíjat is kaphat: az első helyezett 250 000 forint, a második 150 000, mag a harmadik 100 000 forint pénzjutalomban részesül. A pályázat benyújtásának határideje június 30.

A NAV külső megjelenését egyébként az arculati kézikönyv (file:///C:/Users/user/Downloads/NAVkezikonyv06_navlogo_szabalyai%20(1).pdf)  szabályozza, amelynek célja, hogy az adóhatóság kommunikációs törekvéseit egységes és mindenki által felismerhető, azonosítható keretbe foglalja. Ugyanakkor a logóban megjeleníti a két jogelőd szervezet (Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség) egyesülésének értékeit is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.