Fokozottan ellenőrzi a dohánytermelőket a NAV


Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV azt közölte szombaton, hogy az ország dohánytermelő területének több mint 80 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében található.

A két vármegyében több száz termelőre koncentrál a NAV ebben az időszakban, de a folyamatos kontroll az ország egészére kiterjed.

A betakarítások idején kiemelt szerepet kap a dohánylevél feketepiacra juttatásának megakadályozása, a termelőket kockázatelemzések alapján, vagy szúrópróbaszerűen ellenőrzi a hatóság.
A közúti szállítások kontrollja mellett az egyenruhások telephely-ellenőrzéseket is végeznek, a termőterületek monitorozására drónokat is bevetnek.

Azt írták, alighogy megkezdődött a dohánylevelek betakarítása, a pénzügyőrök egyre-másra értek tetten magánszemélyeket, akik a termőföldeken jogosulatlanul szedték a dohányt. A növényi részeket padlásaikon és tárolóikban szárították, majd pedig feldolgozták. Az „illegális gyűjtögetőknek” – a jövedéki eljárás és milliós nagyságrendű bírság megfizetése mellett – lopás miatt kirótt szankcióval is számolniuk kell – jelezték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. április 14.

Illegális dohánytermelőkre csapott le a NAV

Regisztrált dohánytermelő tagja is volt annak az illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetségnek, amit a napokban számolt fel a NAV. Az elkövetők tavaly több mint 8 tonna, összesen 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő fogyasztási dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.
2014. január 6.

Postai csomagokat ellenőriz a NAV

Kiemelten ellenőrzi a NAV a dohánytermékeket tartalmazó belföldi postacsomagokat az illegális dohánykereskedelem visszaszorítása érdekében – közölte a szervezet Facebook-oldalán. Eddig országosan 20 millió forint értékben több mint másfél tonna adózatlan dohányterméket foglaltak le a pénzügyőrök. A bírság 5 millió forintnál kezdődik.