Folyamatban a munkaidő irányelv megújítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétnapos konferencián vitatja meg a Magyar Tudományos Akadémia több kutatóintézete az európai uniós tagságból adódó munkaügyi és migrációs kérdéseket, többek között a roma lakosságot érő diszkriminációkat, a külföldiek magyarországi munkavállalását, illetve a heti munkaidővel kapcsolatos kérdéseket.

Tardos Katalin, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy a roma lakosságot elsősorban a munkahelyi felvételnél és elbocsátásnál éri a diszkrimináció. Érezhető még ez a megkülönböztetés a felajánlott munkaviszony, munkakör jellegében, a besorolásban, az előmenetelben, a fizetésben is.

Tóth Judit, a Szegedi Tudományegyetem docense többek között arról beszélt, hogy Magyarországon 1996 és a múlt év között 20 ezerről 66 ezerre nőtt a legálisan munkát vállaló külföldiek száma. A külföldiek többsége Budapesten és Pest megyében vállal munkát, sok még a külföldi munkavállaló Fejér, Esztergom, Veszprém megyében, illetve Bács-Kiskun és Csongrád megyében is. A szlovák állampolgárok szabadon vállalhatnak Magyarországon munkát, ehhez nem szükséges munkavállalási engedély csak regisztráció. Sokan viszont nem regisztráltatják magukat, ezért a nyilvántartott 20 ezres szlovákiai munkavállalónál a gyakorlatban többen dolgoznak Magyarországon, a kutató becslése szerint 30 ezren.

Fodor T. Gábor ügyvéd, munkajogász arról szólt, hogy az Európai Unióban jelenleg is folyamatban van a munkaidő irányelv megújítása, de az Egyesült Királyság mindenképpen fenn akarja tartani a kívülmaradás intézményét, nem sikerül közösen elfogadható kompromisszumra jutni a tagállamoknak. Ez az intézmény annyit jelent, hogy a munkaadó megállapodhat a munkavállalóval a heti 48 óránál hosszabb munkaidőről. Az Egyesült Királyság szerint az egyes munkavállalók nem korlátozhatók abban a jogukban, hogy mennyi munkát végezzenek.

Az irányelv megújításnak foglalkoznia kell majd az ügyeleti idő kérdésével is – hangsúlyozta Fodor T. Gábor. Az Európai Bíróság több döntése szól arról, hogy az ügyeleti idő is munkaidő, erre az időre is munkabér jár, illetve ez az idő is beleszámít a ledolgozható munkaidőre vonatkozó korlátok kiszámításába. Mint mondta, már Magyarországon is alkotmánybírósági döntés van arról, hogy az ügyeleti idő nem független a munkaidőtől.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.