Gabonakereskedőkre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát.


Egy Debrecenben működő gazdasági társaság papíron több mint egymilliárd forint értékben vásárolt repcét, takarmánykukoricát és árpát különböző Hajdú-Bihar megyei vállalkozásoktól, valójában azonban Romániából és Szlovákiából származtak a termények. Egy cégláncolat létrehozásával akarták elkerülni az uniós beszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettséget.

A referens közlése szerint az „áfamentes” beszerzést hazai, bruttó értékű vásárlásnak tüntette fel a társaság, miközben az ezt igazoló, hamis számlákat kiállító vállalkozásoknál soha nem is volt az árukészlet. A gabona eredetének leplezésére hamis fuvarleveleket is készítettek. A fiktív számlákat kiállító társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, ráadásul ügyvezetőik többnyire büntetett előéletű személyek, egyikük jelenleg is börtönben van.

Minden jel arra utal, hogy a szervezet tagjai jelentős értékre elkövetett adócsalás bűntettét követték el, ezért nyolc évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.