Gazdasági esemény hiánya a számlán szereplő felek között

Az adólevonási jog megtagadásához elegendő, ha bizonyított, hogy a számlán szereplő szolgáltatást a felperes nem vette igénybe.

Releváns jogszabály: 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

A felperes 2019. január 18-án a V. Kft. (a továbbiakban: Kapcsolt vállalkozás) kapcsolt vállalkozásaként alakult, a két vállalkozás ügyvezetője azonos személy.

A Kapcsolt vállalkozás 2018. december 18-án az Ingatlanközvetítő közreműködésével az Eladó tulajdonában álló ingatlan meghatározott tulajdoni hányadára, illetve építési engedély és tervdokumentáció megszerzésére vételi ajánlatot tett, amelyet az Eladó 2019. január 4-én elfogadott.

A vételi ajánlat értelmében a Kapcsolt vállalkozás vevőkijelölési joggal rendelkezett, amely alapján a felperest jelölte meg az ingatlan vevőjeként. Az Eladó és a felperes 2019. május 28-án megkötötték a tárgyi ingatlanra az adásvételi szerződést.

A felperes 2019. február 25-én szerződést kötött az Ingatlanközvetítővel, majd a 2019. június 17-én kiállított teljesítésigazolásra és elfogadó nyilatkozatra figyelemmel 10 290 000 forint + 2 778 300 forint áfa megbízási díjról kiállított számla alapján a megbízási díjat megfizette, a számla áfatartalmát bevallásában levonta.

Az elsőfokú adóhatóság áfa adónemben lefolytatott adóellenőrzés alapján 2 778 000 forint jogosulatlan visszaigénylést állapított meg, és 30 százalékának megfelelő adóbírság megfizetésére kötelezte a felperest.

A fellebbezés alapján eljárt alperes az elsőfokú határozatot az adóbírságot illetően megváltoztatta, azt a jogosulatlan visszaigénylés 200 százalékában állapította meg, ezt meghaladóan az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Határozatát többek között az általános forgalmi adóról szóló 2007. év CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 55. § (1) bekezdésére, 120. § a) és 127. § (1) bekezdés a) pontjára, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 1–2. §-aira, 215. § (1)–(4) és 219. § (1)–(3) bekezdéseire alapította.

Indokolása szerint a felperes az Ingatlanközvetítő által kiállított számlára adólevonási jogot nem alapíthat, mert az abban feltüntetett gazdasági eseményt a számlakibocsátó nem a felperes, hanem a Kapcsolt vállalkozása részére teljesítette. A felperes tudatos adókijátszást valósított meg a tartalmilag hiteltelen számla adótartalmának levonásával, ezért az adókülönbözet 200 százalékának megfelelő adóbírság megfizetésére köteles. Kifejtette, hogy a perbeli tényállás a Kúria 5/2016. (IX. 26.) KMK véleményének (a továbbiakban: 5/2016. KMK vélemény) 1. pontjában, és nem az elsőfokú határozatban megjelölt 2. pontjában leírt esetkör alá sorolható be.

A felperes keresetében előadta, hogy a számlán szereplő gazdasági esemény a felek között megtörtént, a költségvetést kár nem érte, a felek nem tanúsítottak visszaélésszerű magatartást, az adóhatóság határozata megalapozatlan, téves és hiányos tényálláson alapul. Szándékos adókijátszás hiányában az alkalmazott bírságmérték is jogszabálysértő, ellentétes az adósemlegesség és arányosság elvével.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította.

Indokolása szerint a felek 2019. május 28-án a tárgyi ingatlanra adásvételi szerződést nem a 2019. február 25-én kelt ingatlanközvetítésre vonatkozó vevői megbízás, hanem az Eladó által 2019. január 4-én elfogadott vételi ajánlat, illetve az abban szereplő vevőkijelölés alapján kötötték. A felperes által az Ingatlanközvetítőnek adott megbízás, azaz megfelelő ingatlan tulajdonszerzése érdekében történő ingatlanközvetítés, tanácsadás, a szerződés megkötésekor már teljesült.

Az ingatlanközvetítői díjról kiállított számlában írt gazdasági esemény a felperes vonatkozásában nyilvánvalóan nem jött létre, ugyanis a felperes sem az adóeljárásban, sem pedig a bíróság kifejezett kérdése ellenére nem hivatkozott arra, hogy az Ingatlanközvetítő a tárgyi ingatlan adásvételi szerződésének megkötése érdekében részére tevékenységet fejtett volna ki.

Rögzítette, hogy a számlával kapcsolatos adólevonási jogot az 5/2016. KMK vélemény 1. pontja szerint kell megítélni, gazdasági esemény hiányában a számlára adólevonási jog nem alapítható. Nem teremti meg a felperes adólevonási jogát az, ha az Ingatlanközvetítő és a Kapcsolt vállalkozás között történt is ingatlanközvetítés, illetve az sem, hogy a felperes a megbízási díjat megfizette, az

Ingatlanközvetítő pedig annak áfatartalmát a költségvetés részére átutalta.

A felperes olyan számla alapján számolt el levonható adót, amelyen feltüntetett gazdasági esemény az ő vonatkozásában nem teljesült. Az adóbírság mértéke a jogosulatlan igénylés 200 százaléka, ha az hamis bizonylat felhasználásával függ össze, ezért az adóbírság kiszabása, illetve mértéke jogszerű.

A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy az Áfa tv. 120. § a), valamint 127. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adólevonási jog gyakorlásához – főszabály szerint – tartalmilag hiteles számlára van szükség, és a tartalmi hitelesség körében elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a feltüntetett gazdasági esemény a számla kibocsátója és befogadója között ténylegesen megvalósult-e. Amennyiben azonban a számlában feltüntetett gazdasági esemény nem közöttük jött létre, úgy ez önmagában nem ad törvényes alapot az adólevonási jog megtagadására.

Az adólevonási jog jogszerű megtagadásának szempontjait az 5/2016. KMK vélemény foglalja össze. Álláspontja szerint jelen jogvita egyik kulcskérdése, hogy az adóhatóságnak, illetve az elsőfokú bíróságnak a perbeli tényállás mellett az 5/2016. KMK vélemény 1. vagy 2. pontjában foglaltak figyelembevételével kellett a döntését meghoznia. Az elsőfokú bíróság az 5/2016. KMK vélemény l. pontja alapján bírálta el az ügyet, arra hivatkozással, hogy a felperes relációjában a számla szerinti gazdasági esemény nem történt meg. Mivel azonban az 5/2016. KMK vélemény 1. pontja nem tesz különbséget aszerint, hogy a számlakibocsátó vagy a számlabefogadó „szempontjából” jött-e létre a jogügylet, nem maradhat értékelés nélkül az az adóhatósági megállapítás, hogy az ügylet a Kapcsolt vállalkozás és az Ingatlanközvetítő között megvalósult.

Másrészt az 5/2016. KMK vélemény 1. pontja a visszaélésszerű, csalárd módon, termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás nélküli számlakibocsátás eseteire vonatkozik. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta a visszaélésszerű joggyakorlás megítélésére az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) C-255/02. (Halifax) ügyben kidolgozott „háromlépcsős” tesztje szerinti feltételek megvalósulását, holott bármelyik feltétel hiánya kizárja a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítását [Kfv.I.35.529/2006/9., Kfv.VI.35.575/2012/8., Kfv.I.35.028/2018/7., C-425/06 (Part-Service), C-251/16. (Edward Cussens és társai)]. Az ingatlanközvetítői díjat a számlakibocsátó részére megfizette, amely annak áfatartalmát a költségvetés részére átutalta, a költségvetést bevételkiesés nem érte. Adóelőny egyik fél oldalán sem merült fel, következésképpen a perbeli ügylettel összefüggésben rendeltetésellenes, visszaélésszerű joggyakorlás megállapításához hiányzik a törvényes alap. Ebből következően az elsőfokú bíróság tévesen alapozta döntését az 5/2016. KMK vélemény l. pontjára.

Hangsúlyozta, hogy a perbeli esetben nem keletkezett adóhiány, a felek csalárd magatartást nem tanúsítottak, ezért az elsőfokú bíróság jogszabálysértően és megfelelő indokolás nélkül ítélte törvényesnek a 200 százalékos adóbírság kiszabását.

A Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmét nem tartotta alaposnak.

Az adóhatóság a felperes áfalevonási jogát nem visszaélésszerű joggyakorlás, hanem az annak alapjául bemutatott számla tartalmi hiteltelensége, vagyis az ingatlanközvetítői szolgáltatás igénybevételének hiánya miatt tagadta meg. Az elsőfokú bíróságnak a közigazgatási döntés jogszerűségének vizsgálatát tehát ezen indokok mentén kellett elvégeznie. Az elsőfokú bíróság részletesen értékelte mindazokat a nyilatkozatokat, okirati bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, hogy a felperes a Kapcsolt vállalkozás vevőkijelölése, és nem az Ingatlanközvetítő tevékenysége alapján kötött a tárgyi ingatlanra adásvételi szerződést. Eljárása során nyilatkoztatta a felperest, hogy az ingatlanközvetítői szerződés megkötését követően megbízottja milyen tevékenységet végzett. Ezt azonban a felperes nem tudta bemutatni, így a perben sem vált bizonyítottá, hogy a felperes által megfizetett megbízási díj a részére nyújtott szolgáltatás ellenértéke.

Az adóhatóság, illetve az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás valós: a felperes olyan számlát mutatott be az adólevonási jogának megalapozására, amelyen olyan szolgáltatás szerepel, amelyet a felperes nem vett igénybe. Az 5/2016. KMK vélemény 1. pontja alapján „Ha a számlában szereplő gazdasági esemény nem történt meg, akkor nem kell vizsgálni, hogy a számlabefogadó tudott-e, illetve tudnia kellett volna-e az adókijátszásról, adócsalásról.” Ezen pont indokolása szerint: „A gazdasági esemény hiányáról a számlában szereplő felek tudomással bírnak, szubjektív tudatuk átfogja annak nem valós jellegét. Erre figyelemmel szükségtelen és értelmezhetetlen annak vizsgálata, hogy a számlabefogadó tudott-e, illetve tudnia kellett volna az adókijátszásról, adócsalásról. Tudott róla, hiszen résztvevője volt az adókijátszásnak.”

Hangsúlyozta a Kúria, hogy a más részére végzett szolgáltatás áfájának visszaigénylése ellentétes az adólevonási jog céljával, vagyis azzal, hogy a vállalkozás a gazdasági tevékenysége körében igénybe vett szolgáltatás adóját ne viselje. Így a felperest az adósemlegesség elvére hivatkozás alapján sem illetheti meg az áfalevonás, és az adókijátszás elleni küzdelemmel mint céllal arányos az adólevonási jog megtagadása.

Az igénybe nem vett szolgáltatás után az adólevonási jog megtagadása attól függetlenül jogszerű, hogy a felperes a számla ellenértékét megfizette, illetve a számlakibocsátó annak adótartalmát a költségvetésbe befizette. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott EUB és kúriai ítéletek tényállása nem hozható összefüggésbe a perbelivel, azokkal szemben a Kúria utalt a C-459/17. és C-460/17. (SGI-Valériane SNC) egyesített ügyekben hozott ítéletre, amely szerint „[…] a levonásához való jog megtagadásához elegendő, ha a hatóság bizonyítja, hogy azon ügyletek, amelyekre e számla vonatkozik, ténylegesen nem kerültek teljesítésre.” Helytállóan tulajdonított mindezért jelentőséget az adóhatóság, illetve az elsőfokú bíróság annak, hogy a szolgáltatást az Ingatlanközvetítő nem a felperesnek, hanem a Kapcsolt vállalkozásnak teljesítette, és helyesen sorolta az 5/2016. KMK vélemény 1. esetkörébe a perbeli tényállást.

A felperes figyelmen kívül hagyta, hogy az 5/2016. KMK vélemény 2. pontja szerinti esetben nem a szolgáltatás igénybevevőjének, hanem nyújtójának oldalán merül fel az ügylet egyik alanyát érintő hiteltelenség. Ez a perbelitől alapjaiban eltérő helyzet, ugyanis abban az esetben az adólevonási jogot gyakorló számlabefogadó tévedhet a szolgáltatás nyújtójának személyében. A perbeli esetben azonban a felperes nyilvánvalóan tudta, hogy nem ő, hanem a Kapcsolt vállalkozás vett igénybe az ingatlanközvetítői szolgáltatást, így nincs helye azon tény vizsgálatának, hogy tudott vagy tudhatott arról, hogy tartalmilag hiteltelen az a számla, amelyet befogad.

Téves az 5/2016. KMK vélemény 3. pontjára történő felperesi hivatkozás. Ez az esetkör a visszaélésszerű joggyakorlás esetére vonatkozik. A rendeltetésellenes joggyakorlás esetén az ügylet létrejön a számla szerinti felek között, azonban az adólevonási jog a számla befogadóját azért nem illeti meg, mert a feltüntetett ügylet (elsődleges) célja nem gazdasági jellegű, hanem az adójogszabályok kikerülése által jogellenes adóelőny elérése. Figyelemmel arra, hogy jelen esetben maga az ügylet nem valósult meg, az nem tartozhat az 5/2016. KMK vélemény 3. pontja által leírt esetkörbe, így az ott írt szempontok vizsgálatát, a Halifax-teszt alkalmazásának mellőzését a felperes alaptalanul hiányolta felülvizsgálati kérelmében.

A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan ítélte meg a kiszabott adóbírság jogszerűségét is. Adóbírság az Art. 215. § (1) bekezdése szerint nemcsak adóhiány, hanem jogosulatlan igénylés alapján is alkalmazandó. Figyelemmel arra, hogy a felperes olyan számla alapján kívánt adólevonási jogot gyakorolni, amelyen szereplő szolgáltatást nem vett igénybe, az adólevonási jog megalapozásához bemutatott bizonylat tartalmilag hiteltelen, azaz hamis volt, amelynek jogszerű szankciója az Art. 215. § (4) bekezdése szerint a jogosulatlan igénylés 200 százalékának megfelelő adóbírság megfizetésének kötelezettsége.

Mindezek alapján a Kúria megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű értékelésével, az eljárási szabályoknak megfelelően megindokolva hozta meg a jogerős ítéletet, így azt hatályában fenntartotta. (Fővárosi Törvényszék 108.K.707.446/2020/19., Kúria Kfv.V.35.058/2022/5.)

Hivatkozott jogszabályhelyek:

– Áfa tv. 120. § a) pont

– Art. 215. § (4) bekezdés

A jogeset az Adó szaklap 2023/1-2 számában jelent meg.

---